Irodalmi Szemle, 1992

1992/8 - KESZI TÓTH MIHÁLY: A Bányász

— Az előbb a szél szép ősz, kajla bajuszt növesztett neki. De míg távol voltál, a vihar leborotválta.

Atya mindezt beírta a nagy könyvébe, majd a naplót a szekrénybe zárta.

Inzsellér akkor még nem tudta, hogy a barakklakók zöme nap nap után órákon keresztül a tűzfalra festett Bányásszal társalog. Azt se tudta, hogy Atyával rendszeresen naplót is íratunk a Bányász viselt dolgairól.

* * *

Inzsellér már másnapra szerzett valahonnan egy rozzant iskolai táblát meg krétát, és bonyolult képleteken magyarázni kezdte, hogyan készül a műtrágya. Azt állította, kémiát tanult az egyetemen.

— Ha kell, a diplomám is megmutatom.

— Töröld ki vele a valagad — mondta neki ilyenkor Frantó.

Hallgatósága egyetlen emberből — Dilinósból — állt, aki előadás közben

törökülésben helyezkedett el az ágyán. Legtöbbször a lábujja közét piszkálta, és e művelet közben meg-megszagolta mutatóujját.

Azt már senki se tudná megállapítani, hogyan ragadt rá Dilinósra a csúfnév. Azt viszont biztosan tudom, hogy Inzsellért ő keresztelte Inzsellérre.

Akkor még csak annyit tudtunk Inzsellérről, hogy kirúgott tanító. Meg hogy folyton magyarázna. Akkor is éppen a nitrogénről magyarázott, amikor Frantó — aki éjszakai műszakról jött meg éppen — felült az ágyán és ráförmedt:

— Kuss!

A kirúgott tanító nem zavartatta magát, tovább magyarázta a nitrogén természetét. Frantó erre újra kidugta a fejét a pokróc alól, majd a kirúgott tanító mögé lépett, kivette kezéből a könyvet és nagy ívben kihajította az ablakon. Visszafeküdt a vaságyra, megint fejére húzta a pokrócot, elaludt. Csak Dilinós jegyezte meg szomorúan:

— Kár, olyan szépen magyarázott, akár egy inzsellér.

Attól kezdve a tanítót Inzsellérnek neveztük. Dilinós nagy tisztelője volt és fordítva. A kölcsönös tisztelet jó ideig tartott, egész addig, amíg ki nem derült, hogy Dilinós totál analfabéta. Inzsellér akkor már több mint hat héten át naponta két-három óra hosszat magyarázta neki a képleteket meg a kristályrácsozatok természetét. A leckét sohase kérdezte vissza, hálás volt, hogy legalább egy állandó hallgatója akadt. De az sincs kizárva, sejtette, hogy Dilinós nem egészen érti a dolgokat.

Igen letörte, amikör megtudta, hogy tanítványa analfabéta.

— Önöket, kollégák, ez nem érdekli? — kérdezte mélabúsan, amikor megtudta, hogy egykor mi is tanárok voltunk. Roppant sajnálatos, hogy önök ilyen közömbösek a szakmájuk iránt.

Evzsen, a barátom ilyenkor a maga módján felelt:

— Le van szarva a szakma is, meg a kémia is. Minden le van...

Akkor jó ideje már csak a bosszúvágy éltetett mindkettőnket.