Irodalmi Szemle, 1992
1992/7 - ZALABAI ZSIGMOND: Sancho Panza szomorú
Sancho Panza szomorú Harmadik kötetében — második gyűjteményének túlburjánzó és sokszor funkciótlan vendégszöveg-technikája után — Barak a korábbi rövidebb verseiben már sikerrel alkalmazott idézettechnikához tér vissza, fölerősítve, továbbgondolva, ellenpontozva, ironikusan kifordítva a mottókat, bemontá- zsolt idegen szövegegységeket. Meggőzően tanúskodik erről az ars poetika- szerű, Borges-idézeteket használó szavakat keres..., az Éra, a Változat egy sémára, a már említett történetmondásból és vendégszövegből eggyé ötvözött Az iskola és az élet, az Állatok a béke frontján, a Szelíd pamflet. Az epikus jellegű versformálás műfaji változataként tarthatjuk számon végül az ironikus-elégikus helyzetdalokat, életképeket is, melyeket A család időről pénzről... vagy az Eretnek című verseiben munkált ki a költő, s amelyekhez odasorlhatjuk első kötete néhány sikerültebb darabját is, pl. a Lázbeszéd című elégiát vagy az Ott ahol az időfa áll miniatúrát. Epikus versei kapcsán említettük már a költőnknek azt a törekvését, hogy a film látásmódjával gazdagítsa kompozíciós technikáját. A filmszerű szerkesztésmód, amelynek egyik vonását Balla Kálmán abban látta, hogy a Barak-versekben sajátos vonásként jelentkezik a „kicsinyítés és nagyítás, a közelítés és távolítás alkalmazása” s a képsorok közötti vágás, második kötetében, mint láttuk, tévútra vitte Barak Lászlót . Fejlődésének újabb szakaszában azonban sikerült kimunkálnia — szemben a mechanikusan alkalmazott snittekkel és epikus-filmes történetmondással és epizódváltá- sokkal — a filmes képiségnek egy újabb, jelzésszerűbb stílusváltozatát is. Kísérleteinek eredménye harmadik kötetében érett be, de ebbeli törekvéseinek gyökerei még az első Barak-kötet Világaim című verséhez nyúlnak vissza. Ebben bukkan föl először az a tárgyakat, helyzeteket, arcokat, történetmorzsákat felvillantó szerkesztésmód, amelyben mintha egy szüntelenül forgó kamera pásztázná körbe/körbe, meg nem állva percre sem, a világot. A magyarázó-kifejtő szemléletmód, amely a Szárnyak című filmszerű kompozíciónak még sajátossága — s persze: a gyöngítője — volt, az újabb Barak-szövegek lírai vonulatában már nincs jelen. A költő csak mértékkel, visszafogottan „szól ki” a kavargó tárgyak mögül. E típusú verseinek idő- és térkezelésére, úgy érzem, jellemző az az állítás, melyet a Projekció című Barak-szöveg úgy fogalmaz meg, hogy lírai hősének lábnyomai nKremkő\ az Empire State Building-ig érnek. S valóban: e mozaikokat fölvillantó képi forgatagban mintha egy őrült sebességgel szaladó filmszalag peregne az olvasó szeme előtt. Amint ezt a Sancho Panza a piedesztál alatt című kompozíció bizonyítja: „nem találom a szavakat/kimondom őket/maguktól jönnek/alig használt/metaforákAgék és igák /melléknevek/(teljesen mell ékesek)/megszemélyesítések/személyes- kedések/a Ili terációk/álliterátorok (... )kávéfőzők/kesztyűk/feszítővasak/a jobbra/a balra/az alant/és a fönt (...) hadseregek/tábori konyhák (...) paragrafusok/szennycsatornák/hernyók/gyümölcsök/torták/lócitrom- és/tehénlepénykupacok/Chesterfield/rágógumi (...) drukkerek/és ellendrukkerek/ politikusok/apolitikusok/ a földrészek valamennyien/ és egy Atlantisz nevű/aki lehettem volna”.
