Irodalmi Szemle, 1992
1992/7 - ZALABAI ZSIGMOND: Sancho Panza szomorú
ZALABAI ZSIGMOND Jellegzetessé avat ez a módszer számtalan Barak-verset, többek között a Fázom címűt vagy éppenséggel az Érát; s az olvasó — lévén e versbeszéd hatásos — csak rábólintani tud arra az önjellemzésre, mely szerint e versek poétája egyaránt cipel „katedrálisokat/nyilvános illemhelyeket/golyószórókat/naposcsibéket/és mindent ami életnek neveztetik”. „Költő vagyok és alkalmazott” — állítja magáról egyik versében Barak László. Igen: alkalmazott alkalmi munkása ő a költészetnek; a valóság s a létállapotok egyszer ilyen, másszor amolyan területén: lent és fönt, „sötétben” és „fényben”, ítélve mámorra, ítélve kínra: A sötétségből mondom ki a verset. Itt élek. Minden sötét még, minden mámor az enyém, és persze mind a kín. De tudom azt is, hogy a gyáva fényben rám vár a guillotine. (Itt elek) Az ellentétek — az idill és az elégikum — egyidejűsége jellemzi a „szelíd szereteteľ jegyében fogant jövő sóvárgását, A megrögzött magányt, a paradoxonok átélése.a Kör című kitűnő versét („Talán valóban minden minket szolgálna/lm nem lennénk szolgái mindannak/ami bennünket szolgál”). Milyen is társadalmunkban — 1987-ben! — A valóság higiéniája — kutatja egyik versében. Az itt megfogalmazott hitvallás után rímelteti rá Barak László az Itt élek című költeményére a Míg élek férfivá érett, kritikusan szóló tűnődéseit, megidézve a nyolcvanas évekbeli „napok panoptikumáét, az emberi-társadalmi közérzetet, melyet „a hiány teljessége jellemez. Ó, hazám fiai! Kösz, még megvagyok... Jól kigondoltam mindent, gondolataim tehát hűségesek. Nem csaphatom be a hazát, Európát, a nagyvilágot, ragaszkodnak hozzám ugyanis, csak épp láthatatlanok, csak épp nem hallhatók, nem tapintható — a napokkal is így vagyok — Bár élem őket... Bár hűségesek, mint a napok... Ragaszkodom is hozzájuk
