Irodalmi Szemle, 1992

1992/7 - ZALABAI ZSIGMOND: Sancho Panza szomorú

ZALABAI ZSIGMOND szomorú, a másik pedig harmadik gyűjteményéből, az ugyancsak beszédes szimbolikájú a Sancho Panza a piedesztál alatt. Jellegzetes és (főleg az utóbbi, kitűnő versnek a jóvoltából) sokjelentésű archetípussá honosította Barak László az ismert cervantesi figurát; vele és általa fejezve ki, hogy nem hamis ideák magasából, hanem alulról, a kisemberi-hétköznapi világból szemléli és ítéli meg az életet, a kort, a történelem menetét. Ehhez a magatartáshoz ars poétikákon, tisztelgő verseken, mestereket és pályatársakat megszólító, hozzájuk igazodó vagy éppen velük szembefordu­ló szövegeken keresztül vezetett az út. Fölbukkant ez a motívum, a költő-lét fogalma, láthattuk, már a Szárnyak című kompozícióban is; az első Barak-kötet záróciklusában pedig a versek egész sorában testesült meg. A sort tehát a Tehát című, egy keserűen önironikus helyzetdalból és — a második részében — egy prózaversből eggyé ötvözött vallomás nyitja; ez utóbbi (Varga Imre Csongorok című verseére emlékeztető módon) öntudatosan határolja el magát a „kijelölt őszinteségtől-tői, vállalva inkább a magányt, „melynek gránitfalai visszaverik a tartalmatlan kinyilatkoz­tatásokat”. Hasonló motívum (,,kijelölt ünnepek hozsannái”) bukkan fel a Nézz szembe velük című, a József Attila-i etikumba kapaszkodó prózavers­ben is.5 Kormos István játékos látomásait, derűs képeit ütközteti az ’ISTENADTA NÉP" keserű tapasztalataival a Védtelen című költemény. A Válaszok Isapur panaszára Zs. Nagy Lajos jellegzetes figurájának sorsát idézi: Ez a föld Isapurt nem fogadja be: nem fedi arcát kencefice! Balzsamozott elmék idején várjon eretnek hullák mezején! A Vers(terv) a Lelkiismeretem föliratú jegyzetfüzetből alighanem legérettebb darabja e ciklusnak. A Vers a versről(címe: Fák) — kis történet arról, a fák nem csupán arra jók, mint egyes „áldott” költők vélik, hogy idillikus tájakon bolyongva hozzájuk dőljenek „ifjú párok”, mert hiszen — fordítja visszájára a képet Barak — „az akasztófa/is fából készül/s ezt/Ezt a tényt/még nem rótták föl/a Fáknak”. Ide, a tisztelgő verseknek ebbe a sorába tartoznak végül a harmadik Barak-kötet olyan érett költeményei, mint a Borges-nak ajánlott Szavakat keres..., amelyben „glóriafényben/a szavak,/delelnek tág mezőkön/időnként szobrok előtt/váltják egymást” a Próbatétel, amely a leghétköznapibb környezetből, a „kerek konyhaasztal”, a „Házi áldást” mormoló fridzsider világából, a konyha padlójáról röppen fel egy Tolnai Ottó-vers világába, amelyben egy költőtől elvették még a cipőpertlijét is, „...hogy ne legyen mit a rácsok közé feszítenie/hogy orfeusz ne húrozhassa fel új lantját”. Nem kis értékekkel gazdagítja ezt a sort a „kalmár remény" szemébe pillantó, paradoxonokból, ellentétekből nagyszerűen összeszőtt Éra, a realizmus fogalmán és valódi jelentésén tűnődő A realizmus mítosza című költemény, amely — megint csak a hétköznapiság poétikájának a szellemében! — egy kocsmában játszódik,

Next

/
Thumbnails
Contents