Irodalmi Szemle, 1992
1992/7 - FRANTIŠEK MIKO: Stíluskereszteződés a barokk költészetben
Stíluskereszteződés a barokk költészetben 16 Sohase tévelyegj, vesd szemed Istenre kezeddel tapasztald, mily nagy az ereje 10. A következmény jellegű kifejezésen azt értjük, hogy a téma kifejlésében egyfajta deduktív hatás érvényesül. Ui. általában két eshetőség adódhat. A téma kibontása vagy olyan, hogy a befogadó közvetlenül követheti alakulását, „születését”, ezt nevezhetjük eredményes, induktív eljárásnak, vagy pedig a témát következményeiben szemléltetjük — ezt nevezhetjük deduktív, következmény jellegű kifejlésnek. Az első a befogadó szempontjait szolgálja, feljogosítja őt a téma kialakulásának szemlélésére, „ellenőrzésére” A másik a befogadóval szemben „heteronóm”, apodiktikusan, kész tényeket közöl vele. Természetesen mindkét eljárásmód a közlés céljának megfelelően alkalmazható (pl. a tudományos stílusban; a szépirodalmi stílusban az első a közvetlen ábrázolásban, a másik a cselekmény drámaivá alakításakor érvényesülhet). Szövegünkben a következményjelleg másodlagos, a befogadó függőségi viszonyát nyomatékosító kiaknázásáról van szó. A történés globális kifejtésén kívül ennek — amint a kifejezés közvetlensége orvén említettük — főképpen az elvont deverbatív főnevek és igenevek a kitevői (47. és 55. vsz.), figyelmet érdemel még a személyeknek és tárgyaknak melléknevek és elvont főnevek által eszközölt „függőségi” jellemzése. A melléknevek és melléknévi értékű szavak száma a szövegben 224 (tehát kb. minden második verssorra 1 melléknév jut. Az elvont főnevek száma meghaladja a 80-at. Gyakoriságuk így már önmagában véve is szembetűnő, és halmozásuk révén kifejezőségük, értékük még inkább nyomatékosul. E szövegbeli funkciójukat pedig a jellemzés kétféle módjának alapján kell értékelniük. A közvetett, induktív jellemzésben az alakok és a tárgyak jellemét, tulajdonságait bizonyos helyzetek, illetve cselekedetek fedik fel. A befogadó eközben aktív,, önállóan következtet és értékel. A közvetlen, deduktív jellemzés viszont az alakok és tárgyak jellegét elvonatkoztatott, kész tulajdonságok alakjában tárja elénk. A befogadóval szemben ez az eljárás „függőségi" (heteronóm). Az ábrázolás „függőségi jellege” pedig a kifejező értékek barokk struktúrája mélyén rejlő függőségeszménnyel azonos, illetve kifejeződésének egyik módja. Egyébként a következményjelleg a befogadóra kifejtett közvetlen ráhatás barokk követelménye szempontjából gyengítést jelent, úgy tűnik tehát, mintha ellentétbe is kerülne a barokk esztétikai normával. De e téren a tényezők bonyolult összjátékával kell számolnunk. A barokk szövegbeli szubjektum (a fogalmat a következőkben még tisztázzuk) a függőségi célok szolgálatában nem ismer gátlásokat. Mindenkor előnyben részesíti a szónoklat kényszerítő erejét, vagyis a kényszert inkább operatív formájában alkalmazza, mintsem ikonikusan, mivelhogy attól tart, hogy a hallgató az utóbbi esetben az ábrázolás öncélú élvezetének az „áldozatává” eshet. S ez
