Irodalmi Szemle, 1992
1992/7 - FRANTIŠEK MIKO: Stíluskereszteződés a barokk költészetben
FRANTIŠEK M1KO A poémában kb. 150 esetben figyelhetjük meg a szó- és szerkezetismétlés alakzatait, s ha ehhez hozzávesszük a rímeléssel kialakított további 150 halmozást, az együttvéve 300 ismétlő alakzatot jelent 416 verssorban, vagyis versszakokként 3 amplifikációs figurát. A versben tehát — mint a befogadóra gyakorolt kényszerítő hatás leginkább alkalmazott kifejezőeszköze — a halmozás az uralkodó elv. Olykor oly módon fokozódik, hogy mechanikus felsorolás benyomását kelti (83., 87. vsz). Ha figyelembe vesszük mindazokat a helyzeteket, amelyekre a barokkban jellemző az eszközök szélsőséges használata (a kifejezés barokk expresszivitása, hiperbolikussága), a barokk poézisben is megfelelően értelmezhetjük a halmozás túlsúlyának a funkcióját. Egyébként e szintaktikai alakzat használatát nem is annyira a művészi, mint inkább a vallási szempontok indokolják. Végső következményeiben azonban olyan eszköznek kell tartanunk, amely a befogadó függőségi viszonyát fejezi ki, s amelynek egyúttal esztétikai funkciója is lehet. 8. A kifejezés intenzitását képviseli ugyancsak a túlzás jellege, funkciója a halmozáséval rokon. Költeményünkben az előbbihez hasonlóan egyszerű és mechanikus is. A szerző naivságának és leleménytelenségének kell tulajdonítanunk a választékos stílus és változatosság követelményeit semmibe vevő köznyelvi túlzások mértéktelen ismétlését: borzalmas (21), iszonyatos, iszonyú (12), félelmetes (4) stb. A fokozásra törekvés torzítja a szavak étoszának értékét, s oximoron jellegű kapcsolatok keletkeznek, mint amilyen a „mért vagy ily dühödött, ó, jóságos Isten?” 9. A kifejezés konkrét jellegét, érzékletességét már önmagában a téma is sugallja. Főképpen a leírásokban követhető. Szélsőséges jellegű érzékietek idézésével, a szépnek vagy a rútnak a leírásával azonban — ilyen pl. a gyönyörűséges fa, vidámsággal teli, világosságában, szűzi szépségében, tetszetős járása, szépséges szűz, gyönyör, kellemetes zene, kedves utcák, gyönyörűséges ég, igen takaros; férgek, emberi húsnak, szörnyű ganaj- nak, el nem oszlatható bűz, hempergők, világ állatai, állati bujaság, faltak — nem él gyakran. Nyilvánvalóan kiaknázatlanul hagyta a téma és a hagyomány révén felkínált lehetőségeket. Az érzékek által el nem érhetőnek (pokolnak és mennyországnak) érzékletes ábrázolását, mely a transzcendenst, a tér és idő végtelenségét, akár illúziókeltő hatások igénybevételével is érzéki közelségbe hozó barokkra olyannyira jellemző, szerzőnk láthatóan kerüli. E korlátozást pedig a reformáció szellemiségéből eredő megtartóztatásnak tudhatjuk be. Az érzéki kényszer hiánya a barokk modellben a meggyőzést gyengíti, s fokozza az apriori, implicit függőséget. Szerzőnk e vonatkozásban „hipobarokk”. A transzcendens tapasztalhatóságát azonban a költemény kinyilatkozásként hangsúlyozza:
