Irodalmi Szemle, 1992

1992/1 - Gömöri György: Egy szigetlakó feljegyzéseiből (napló)

GÖMÖRI GYÖRGY

Egy szigetlakó feljegyzéseiből

i

A Guardian című napilap egyik októberi számában közli E. J. Hobsbawm, az ismert történész cikkét ’’Mitteleurópa” visszatéréséről. Az angolok között nem honosodott még meg teljesen a Közép-Európa (Central Europe) kifejezés; olykor még nyugodtan lekeleteurópaiznak bennünket, vagy hangsúlyozottan a régi német kifejezést, a Mitteleurópát használják. Hobsbawm szerint ez jelenthet nosztalgiát a Habsburgok iránt, amiből még nem következik, hogy a magyarok, vagy a csehek közös monarchiát szeretnének, de azért, úgymond, ”jó lenne, hogyha mint gyerekkoromban villamossal lehetne járni Bécsből Pozsonyba” (Hobsbawm osztrák születésű), jóllehet még akkor is rengetegen vitatkoznának arról, mi ennek a városnak az ’’igazi neve”: Bratislava, Pressburg, avagy Pozsony. Hobsbawm ezután hosszan értekezik arról, vajon Közép-Európának van-e kulturális értelme és úgy dönt: nincsen, mivel Bécs ma már nem igazán kulturális központ, hanem provinciálisabb, mint Prága vagy Budapest. A kérdés, amit Hobsbawm nem tesz föl: lehetséges-e többközpontú Közép-Kelet-Európáról beszélni? Vagyis arról, hogy ez a térség az Európába való integrálódás mellett kicsit egymáshoz is igazodjék anélkül, hogy az egyik nemzet rákényszerítené saját kulturális értékeit a másikra?

Konrád György pár évvel ezelőtt Közép-Európát csak mint álmot emlegette. De okosan érvelt, ezért szívesen idézem: "Minél jobban észrevesszük, hogy (...) milyen érdekesek ezek a közép-európai szomszédok, annál érdekesebbek leszünk magunk is. Közép-Európa annyiban lesz, amennyiben kérdés lesz önmagának.” Vagyis ez a meghatározás elsősorban önismeretet jelent. Nem öndicséretet, vagy önsérelmeink felhánytorgatását, hanem önismeretet és szomszédismeretet (ami szomszédtiszteletet is föltételez). Nagyon könnyű leszólni azokat, akiknek nemcsak a nyelve más, hanem a szokásai, s talán a reflexei is mások, s akikkel a történelem hajdan összekapcsolt, de akiktől már több mint egy évszázada inkább elválaszt. Van nép, amelyik szüntelenül azért kompenzál, mert a múltban nem volt elég erős identitástudata, s van olyan, amelyik azért, mert jelenlegi identitástudata nem vág egybe a politikai adottságokkal.

Ez tehát egy lehetséges értelmezés: Közép-Európa a kölcsönös önismeret igénye és remélt távlata. Nem mindenki ért ezzel sem egyet, legalábbis úgy tűnik, hogy nem; Esterházy Péter dunai bedekker-kisregényében például ezt olvastam: ’’Szerintem Közép-Európa nem más, mint egy szépséges szép üveggolyó, melyet Kundera talált ki magának párizsi magányában és bánatában. ” A lengyel Zbigniew Herbert, ugyancsak párizsi (mesterséges) magányában pedig nemrégen ezeket a sorokat vetette papírra: Mintha csak Ezópuszból volna ez az egész Mitteleurópa húst lássunk benne vagy halat csak jár az emberek eszében kissé zavaros fejében nem tudni merre is halad