Irodalmi Szemle, 1992
1992/7 - JAROSLAVA PAŠIAKOVÁ: Kassák és a Bauhaus
Kassák és a Bauhaus jellegzetes kifejezője (a nagyváros fényreklámja, a házak felett világító transzparensek, a körút szembetűnő üvegoszlopai betűkkel többet és tárgyilagosabbat mondanak az idegennek, mint a legvaskosabb bedekker reakciós szóáradata), 7. a jó reklám életünk aktív szociális tényezője, kifejezési formája nem nevezhető szépnek vagy csúnyának, hanem pusztán hatásosnak vagy hatástalannak. Kifejezőeszközei hasonlítanak ugyan a színhez, a tónushoz és a figurához a szubjektív művészetben, mégis alapjában különböznek az alkalmazott művészettől is. A sikerült plakát élményt jelenthet, míg a festészetileg tökéletes kép nem szükségszerűen ébreszt szomjúságot az új és a szenzáció iránt. Más cseh folyóiratok is, mindenekelőtt a Stredisko, az ismert építészmérnök, František Kalivoda jóvoltából figyelemmel kísérték a Bauhaus-kísérlet produkcióit. A Bauhaus művészei közül nálunk éppen Moholy-Nagy volt a legismertebb, akinek Új film-kísérletek című terjedelmes tanulmányát közölte a Stredisko. Hosszabb tanulmányban írta le Fekete, fehér, barna című filmjének keletkezését, amelyhez „fényrekvizitum’-készüléket használt (ez fémből, üvegből, celluloidból és fémrácsokból állt; 140 színes égőt használt és 30 különböző fényárnyalatot ért el). Moholy-Nagy beismeri, hogy eltökélt szándéka és régi óhaja színes filmen demonstrálni Goethe tanítását a színekről. A Stredisko közölte Moholy-Nagy Nyílt levelét „a filmiparhoz és mindazokról, akiknek érdeke a jó film fejlődése”. A cikket a fordító, František Kalivoda glosszával vezeti be — a haladó filmművészet akkori helyzetéről és a független filmalkotók harcáról, akik számára nem a haszonról van szó, hanem tiszta művészi kísérletezésről. Moholy-Nagy Nyílt levele tulajdonképpen a tisztességes filmművészek erkölcsi kódexe. Az ő jogaikat és kötelességeiket foglalja tizenkét pontba, amit a jövő nemzedékéhez szóló felhívással fejez be: „Elkerülhetetlenül szükséges ma megfogalmazni ezeket a követelményeket és harcolni értük, mert a mi generációnk a múlt évszázad grandiózus technikai örökségének ügyefogyott, tehetségtelen folytatására hajlik. így megmarad a remény, hogy a kiáltvány legalább keveseket figyelmeztet majd a szellemi feladatra, melynek teljesítése határozza meg a gondolkodó ember lelkiismeretét.’’ Moholy-Nagy már bécsi tartózkodása idején igyekezett megvédeni a Bauhaus irányvonalát. Ebből a szempontból jelentős az Akasztott Ember című folyóirat ankétjához készült bevezető írása, amelyben széles körű vitát kezdeményezett „az új tartalomról és az új formáról”. Kifejtette, hogy „a fő cél a legszélesebb tömegek érdeklődését felkelteni a művészet iránt, ezért minden lehetőséget és minden formát be kell kapcsolni az új tartalom terjesztésére a nép között. A népet saját eszközeivel, saját intencióival kell megnyerni, ezért az újért, az új, árnyaltabban érzékelő emberért vívott izgalmas küzdelemből nem lehet kirekeszteni a művészet egyetlen formáját sem ”. Rámutatott azonban arra a veszélyre, amelynek a modern művészek teljesen tudatában vannak, de mégsem képesek megfelelően védekezni ellene. A XX. század legforradalmibb törekvéseit ugyanis az ügyeskedő
