Irodalmi Szemle, 1992

1992/7 - JAROSLAVA PAŠIAKOVÁ: Kassák és a Bauhaus

JAROSLAVA PAŠIAKOVÁ

burzsoázia fokozatosan kisajátította oly módon, hogy a végén fel is tudta használi azok ellen, akiknek érdekében létrejöttek.

A tartalom és a forma viszonyáról Moholy-Nagy a továbbiakban a következőképp vélekedett: „A mai ember (és ami a legérdekesebb, ha alkotó, sokszor minden tudatos politikai állásfoglalás nélkül intuitíve forradalmi) jóllakott az eddigi kultúra formai és tartalmi jelentésével és először is szétrobbantotta az örökbe kapott pántokat (impresszionizmus) és megpróbált a darabokra szakadt részekből egy új egységet teremteni (kubizmus, futurizmus, expresszionizmus). Ahogy belátta, hogy a réginek részeiből nem teremthet, magatehetetlen, kétségbeesett röhögéssel szertedobálta a törmelékeket (dadaizmus). Új munkához kellett fogni, egy új élet rendjéért, újra birtokba kellett venni a kifejezések legegyszerűbb elemeit, a színt, a formát, anyagot, teret. És mint ahogy a mi új élet felé való törekvésünk nem elégedhet meg az eddigi társadalmak dogmáival, hanem a mi emberségünk törvényszerűségét kutatjuk, ugyanúgy kellett újrakezdeni azt a munkát is, mely a színek, formák, feszültségek egymás közötti kapcsolatát megállapítja (szuprematizmus, konstruktivizmus). így jutottunk el a festészetben pl. a legegyszerűbb és legkomplikáltabb problémákhoz. Ez a lényege a sokat gúnyolt négyszög használatának.”

Mindezeket a nézeteket jól ismerjük Kassák elméleti cikkeiből is. Őt sem ámítják el a technikai felfedezések, hanem az ember érdeke szempontjából foglalkoztatják. Ezért tartja az építészetet a jövő tudományának, és ezért lelkesítik lehetőségei. Csodálja az új építőanyagokat, a funkcionális vasbeton szerkezeteket, az iskolák, műhelyek, műtermek, lakások levegős tereit. Lélektanilag gyermekkori reminiszcenciával magyarázható ez a vágyakozás: „... ablak nélküli viskóban születtünk, és nem tudom megérteni, miért tapadunk a hideg fémekhez." (Vers cím nélkül, szlovák fordításban megjelent a DA V című folyóiratban 1925-ben — ford. Daňo Okáli.) „Jó matematikus vagy jó mérnök” szeretne lenni. Gropiusszal együtt vallja, hogy a ma emberét a szerkezet megismerése és az elemek feletti győzni akarás jellemzi. Az Akasztott Emberben folyt vita ugyanakkor nyilvánvalóvá tette a Kassákék aktivista módon távlatos elképzelései és az elkülönülő, elváló szárny proletkultos vonala közötti egyre növekvő eltéréseket. Látszik ez már Barta Sándor kételyeket, meggondolásokat közvetítő ironikus hangú cikkéből is.

Moholy-Nagy egyrészt a vitában, másrészt egy Kassákkal közös publikációban válaszolt (Buch neuer Künstler). Ebben azokat az alapelveket fejtették ki, amelyeket az 1922-es közös manifesztumban már proklamáltak: „Minden alkotás a magasabbrendű erők dokumentálása. A mi korunk a kétségbeesés dühét és az optimista harc tűzoszlopait kiáltja fel magából.” Akkor az avantgárd próbálkozások egész sora keletkezett, amelyek ilyen elnevezésekkel léptek be a színháztörténetbe: mechanikus, absztrakt, konstruktív, fényes, ritmikus; U alakú (Molnár Farkas), Marinetti antipszi- chológiai, Gropius totális. Mindegyik külön képvisel „egy fokot a jövő színházának közös lépcsőin”. Moholy-Nagy László excentrikus mechanikáját