Irodalmi Szemle, 1992
1992/7 - PAPP TIBOR: Számítógép a költő eszköztárában
PAPP TIBOR Számítógép a költő eszköztárában A nyomda feleslegessé tette a másolókat, kiszorította a kézzel írott kódexeket, de sok-sok embert betűhöz juttatott. Igaz viszont, hogy elidegenítette a nyomtatott írást a kézírástól, elidegenítette a kézzel író embert az olvasásra szánt szövegtől. A már nyomtatással jellemezhető korszakban az egyénileg színezett írást a tipografizált betűk „semleges” együttese váltotta fel. Persze a nyomdai betűcsaládok évtizedek, évszázadok folyamán szintén feltöltődtek különböző konnotációval, alkotójukhoz, korhoz, egy-egy általuk közvetített szöveg-eseményhez kötött jelentéssel. Kétségtelen, hogy az olvasásra szánt tipografizált írás közvetlenebb, egységesebb, könnyen sokszorosítható, azonban századunk elejére az kisült, hogy a tipografizált írás az irodalmi cenzúra egyik leghatékonyabb eszköze, ugyanis a technikai mérce, azaz a cenzúra a minőségi megkülönböztetésre támaszkodik. Egész irodalmi (és mindennemű írással terjesztett) kultúránkban a tipografizált írás a sokszorosított művek egyik minőségi normája. A tipografizált írás viszont a hatalom, a kiadók és a tőkével rendelkezők monopóliuma. A technikai cenzúra legvisszatetszőbb megnyilvánulása az a nyílt vagy burkolt propagandával kialakított helyzet, amikor a monopólium legitimálódik a monopólium által sújtottak tudatában — ami úgy csapódik le a hétköznapi életben, azaz a megmételyezett egyedekben, hogy kétely nélkül elfogadják a rájuk erőszakolt posztulátumot, ami szerint csak tipografizált szövegnek lehet (irodalmi) értéke. Azaz a mű értékének ki nem mondott kritériumává emelkedik a tipografizált norma. Bizonyára sokan emlékeznek még arra, hogy némely — a hatalommal egyáltalán nem rokonszenvező — körök, a szamizdatok szegényes kiállítására hivatkozva idegenkedtek az egyébként szájuk íze szerint beszélő kiadványoktól. Ma viszont könnyen előfordulhat, hogy az az olvasó, aki a tegnapi szamizdato- sokkal rokonszenvezik (akik ma a tipografizált írás haszonélvezői), újfent lesajnálja a szamizdat formát (amelyet valamelyik, a jelenlegi irodalmi demokráciánál szélesebbet sürgető mai írócsoport használ). A tipografizált írás monopóliumának mindenhatóságából eredeztethető az is, hogy annak idején, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, irodalmi berkekben nem Részlet a szerzőnek Múzsával vagy múzsa nélkül? {Irodalom számítógépen) címmel a budapesti Arbor Könyvkiadónál a közeljövőben megjelenő könyvéből.
