Irodalmi Szemle, 1992
1992/7 - PAPP TIBOR: Számítógép a költő eszköztárában
Számítógép a költő eszköztárában vették észre a Szétfolyóiratot, s amit akkor nem vettek észre, azt mára elfelejtették: irodalomtörténészek, eminens kritikusok tücsköt-bogarat ösz- szegyűjtenek, de szorgalmáraink egyikének sem jut eszébe ez a kis példányszámú, kézzel és géppel írt lap. Az irattartóba öltöztetett, már a címében vitriolosan játékos kedvű kiadványból annak idején több számot sikerült olvasásra kölcsönkapnom, de sajnos, csak egy példányt tudhatok magaménak. A szellemi szesztilalom éveit éltük — Bálint Endre lakásán kupacokban ültek a még éppen csak egyetemista vagy gimnazista — később színészként, költőként, fordítóként nevet szerzett — mindig az elérhetetlen bűvöletétől, a messzeség vágyától részeg fiúk és leányok. Nekünk nagyon hidegnek tűnt a város, az üzletek, a hivatalok, az újságok. Csak barátokkal vagy zárt falak között melegedtünk fel egy-egy délutánra vagy estére. Bálint Pistiék Koncz Csaba (Zazu) hollétéről, közérzetéről szerettek volna részletes beszámolót hallani tőlünk, Műhelyesektől. A kitűnő fiatal fotográfusról és ígéretes tehetségű költőről — akit többször közöltünk a lapban — csak annyit tudtunk, amennyit nyugatra érkezése utáni első éveiben a közelünkben töltött. Párizs és Dél-Franciaország között ingázott, kis csizmáját vállára vetve, mezítláb. Akkor még fotózott. Aztán elment Hollandiába, s mi lehangoltan jegyeztük meg: nem csak Pesttől, nem csak Párizstól, úgy látszik, az alkotástól is végleg elbúcsúzott. Kisült, a fiatalok többet tudnak róla, s mi több, nekik nem lehangoló, hanem éppenséggel felemelő Koncz Csaba története. X. Y. nemrég látta, tőle tudják, hogy Amszterdamban egy ötödik emeleti lakás ablakába szokott kiülni, ott furulyázik és boldog. Ez a lényeg: boldog. Másodrendű kérdés, hogy nem ír, hogy nem fotózik többé. Mi elveszett munkatársunkat sajnáltuk, ők a barát boldogságának örültek. A nálam lévő Szétfolyóirat példány „szabályokkal” kezdődik: „1. Készíts szétfolyóiratot 5példányban. Az 5 új szám nem lehet azonos az előzővel: egyrészt nem tartalmazhatja az előző számnak több mint fele részét, másrészt tartalmaznia kell minimum 15 szabványlapnyi új anyagot. Felső határ nincs (...) Nem kötelező az új anyagot képező művek szerzőjét feltüntetni. 2. Mi a véleménye Weöres Sándornak a szétfolyóiratról? •Akár sokszorosított, akár nyomtatott folyóirat, akár nagy vagy kis példányszámú bármilyen gyűjtemény: létjogát az adja, ha a benne levő írásoknak legalább 70-80 százaléka érdekes, izgalmas, olvastatja magát.”" A szerzők: Donáth Péter, Bálint István, Lajtai Péter, Ben Sahn, Szabó Lajos, Algol László, Halász Péter, Kollár Marianne, Jean Gillibert, Major János, Koós Anna, Hap Béla, Henri Chopin, Jean-Claude Moineau és Ladislav Novak. A foyóirat fő áramát — a feljövő nemzedék érdeklődését, s ugyanakkor a korabeli hivatalos folyóiratokkal való szembeszegülést, a távolságtartást — az elméleti szövegek, az esszék, a koncept-versek és a képversek alkotják. Jól mutatják a szerkesztő (Bálint István) alapállását a Szabó Lajos „Bűvészet és hallás” című esszéjét megelőző, SCIFl-s távlatba helyezett bevezető sorok: „Amíg a 60-as évekre a forradalom misztériuma nyomta
