Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - KULCSÁR FERENC: IMÁDSÁGOK XII (esszé)
KULCSÁR FERENC kormányzat részesének mondhatnád az egész emberi nemet? Innen, ebből a közös államból ered számunkra a gondolkodási képesség, az értelem, a törvényalkotás készsége. Vagy honnan máshonnan? Mérleg A csodálkozó, aki, miután keresett, talált, zavarba jött és királlyá lett a mindenségen, tekintetét e minden fénynél ragyogóbb egyensúlyon nyugtatja. Kinéz az ablakon, vagy megáll a küszöbön, és ezt mondja: — Te vagy az én bizonyságom és tanúm, hogy minden mindene mindennek, és mindenki mindenkije mindenkinek. Áldottak a pillanatok, a mozdulatok és a villanások, mert veled teljesek; szépek a napkelték és a napnyugták, mert belőled támadnak; és mindennél jobb nekem vallanom erről: olyan könnyűség, mint a szél s a hírvivő madár, és olyan is, mint szavaim súlytalan sodra, melyekkel mindezt megvallhatom. Szívemet szívélyessé tetted, lelkemet csodálkozóvá, sorsomat nyugvó, mélylő és végtelen óceánná. Ha kinézek az ablakon, vagy megállók a küszöbön, ez a kimondhatatlan csoda árasztja el szememet, arcomat, lelkemet. Amikor írok, s amikor úgy írok, hogy nem írok, ez a könnyűség kísér, ez az édes és súlyos súlytalanság, ez a minden fénynél ragyogóbb és mindent vigyázó arany mérleg. Novella Még bizonytalanul jártam, amikor szembe találkoztam a virágokkal, a faágak és a szirmok hatalmas tanácstalanságával, röptével és jelentőségével. Ha irgalmas lesz halálom, a hóhér pallosa alatt ezek a virágok és ezek a faágak fogják leírni azt a bátorítást és üzenetet valahol a fűben, valahol a levegőben, amire az emberi beszéd már kevés. És ez az üzenet nyaktiló-pontos lesz, és irgalmas, és lágy, mint egy madárcsapat kitörése a pillanat és az alkony fészkéből, igen, mint a teremtés mélyrepülése... Ima az Akropoliszon Amikor ErnestRenan megírta a francia próza legszebb lapját, imáját az Akropoliszon, bizonyára nem is sejtette, hogy a tökéletes szépség megértése csupán földiekkel játszó égi tünemény. O maga vallja, hogy mindig úgy hitte, a tökéletesség nem e világról való, mégis, a szent dombon töltött imádság órái tökéletes csapdát állítanak neki: elhiszi, amit hinni vágyik, s foglyul ejti az eléje táruló káprázat. Mint valami életgyónásban, egész élete elvonul szeme előtt, s miközben megvallja, meg is szereti bűneit, mintegy megbocsátva magának élete tévelygéseit, mert hiszen éppen a vétkek és félelmetes ostobaságok labirintusán át jutott el a tökéletesség misztériumának a küszöbére: az egyszerű és igazi nemesség, nagyság és szépség látványához, a lelkiismeretesség és az őszinteség örök példájához. Ehhez az értelmet megvilágosító misztériumhoz képest minden más, az egész emberi történelem és kultúra csupán pompa, hivalkodás, álnokság, kínkeserves, lompos és otromba pallérozottság, esetlen erőlködés, együgyű- ség, szemfényvesztés és karikatúra. Renan szemében ahhoz az abszolút
