Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - KULCSÁR FERENC: IMÁDSÁGOK XII (esszé)
IMÁDSÁGOK Xll. és jóságod; ha minden időben velem maradsz, mindenkor veled leszek én is- a világ végezetéig. Novella ... csak tőlem függ, hogy istenem és szellemem ellenére semmit ne kövessek el. Mert nincs ember, aki az ő akaratuk áthágására kény- szeríthetne (...) S ha embertársam akadályozná az én sajátos feladatomat, az ember is csak egy lesz szememben a közömbös jelenségek közül, akár a nap, a szél vagy az erdők vadja. Igaz, hogy csak bizonyos cselekvést akadályozhat meg, mert a törekvésnek és a hajlamnak nincs akadálya, hiszen eleve számoltam a feltételekkel, és cselekvésemnek más irányt adhatok. Mert az értelem a cselekvés minden akadályát átformálja, átváltoztatja közvetlen céllá. így lesz a cselekvést gátló akadályból cselekvés, az út torlaszából út. A történelemről A történelem nem idő, hanem kör, melynek minden pontja középpont, és minden középpontja lélegzik. Az ember ezen az öröktől lévő körpályán történik, hiszen mi egyéb az ember, mint történés; változásainak sorát nevezzük sorsnak. S mivel az embernek van nyelve, vagyis beszéde - bizonyára éppen ezért van -, számot ad a sorsáról: történéséről, s benne változásairól. Ezeknek a véget nem érő beszámolóknak az összessége a történelem. Vagyis a történelem a nyelvben ölt testet. S ha minden élet a szívből indul ki, akkor voltaképpen a történelem az emberi történések szívveréseinek foglalata. Végső soron tehát a történelem egy világméretű szívverés, egy olyan örök szívverés, amelynek véges sorsok szívverései adnak tartalmat, mi több, értelmet. Ezért úgy gondolom - s csak azt gondolhatom, ami elgondolható! hogy az ember kimért ideje szintúgy nem idő, mint a történelemé, hanem kör, melynek ugyanúgy minden pontja középpont, ezért a létezés magasabb szintjén nem is tudjuk megjelölni, hol kezdődik és hol ér véget. Mintha csak valami titkos elrendelés folytán az ember szívverése, mely az örök szívverést táplálja, a kölcsönösség vagy a tükrözés elve alapján egy magasabb minőségi szinten részesülne ebben az örök szívverésben. Igen, mintha csak az emberi drámát és ellentmondást megszüntető szabadság itt rejtőzne közöttünk és bennünk. Kimonhatatlanul, mégis reálisan; mintegy az embert minőségekre indító, valóságos, bár teljességében felfoghatatlan Minőségként, amely valójában nem a bölcsőtől a sírig, hanem bölcsőtől bölcsőig, forrástól forrásig vezet. Novella Ha gondolkodási képességünk közös, akkor*az az értelem is közös, mely eszes lényekké avat. Ha ez így van, akkor általános érvényű az a meggondolás, mely megszabja, hogy mit tegyünk. Ha ez így van, akkor közös törvény alatt állunk, és ekként valamennyien polgárok vagyunk. Ha ez igaz, akkor valami kormányzatnak vagyunk alattvalói. Ha ez is áll, akkor a világ olyan, mint egy állam. Mert milyen más közös
