Irodalmi Szemle, 1992
1992/1 - Kulcsár Ferenc: Imádságok VII. (esszék)
Kulcsár Ferenc A kettős isteni princípium egyrészt erő és szellem, végtelen kiáradás (Ja — a férfi), másrészt befogadó erő, termékenységség és nyugalom (Hevah—a nő), vagyis a kettősség az egyben: Jáhevah, azaz Jahve. Teremti tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá. Vagyis: a női princípium, a hasonlatosság, a teremtés idején része volt a férfinak, bele volt kódolva, mint Istenbe is a női princípium, ezért lehetett tökéletesen Isten képe — Isten földi, emberi megjelenése. Ez teljesen világos a Genezis e soraiból: Férfiúvá és asszonnyá teremté őket, és megáldá őket, és nevezé az ő nevöketÁdámnak a mely napon teremtetének. Ha két test lett volna, miként nevezhette volna őket Ádámnak!? Ezért a férfi az Istennek képe és dicsősége; de az asszony a férfiú dicsősége. Miért? Mert nem a férfiú van az asszonyból, hanem az asszony a férfiúból. Mert nem a férfiú teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért. A feministák és az emancipáció híveinek megnyugtatására: Mindazáltal sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban, mert amiképpen az asszony a férfiúból van, azonképpen a férfiú is az asszony által, az egész pedig az Istentől Voltaképpen szent titok ez! Nemde: Isten isten-embert teremtett, s Ádámnak nevezte, majd a teljes emberből asszonyembert teremtett, s Ádám (nem Isten!) Évának nevezte, mivel ő lett minden élőnek az anyja. Erről az anyáról mondja Ádám: Ez már a csontomból való csont, és testemből való test; ezért ragaszkodik hozzá: és lesznek ketten egy testté, úgyhogy többé nem kettő, hanem egy test, mert amit Isten egybeszerkesztett, az nem kettő, hanem egy, amint Isten is egy. És ez az ember Egész utáni vágya, egészsége, az isteni vagy az édeni visszaálmodása; vágy, hogy magasságokba emelkedjen, istenhasonlóvá legyen újra, s övé legyen, ami az idők mélyén elveszett. S ez immár csak akkor lehet az övé, ha a kettő egy lesz, vagyis a szerelmi, nemi EGY-ségben, mintegy átmenetekben: a halandóság megízlelt örökkévalóságaiban. Bőrrel és hússal körülvettél engemet. Miért? Hogy legyek az asszonyemberrel egy testté, és szaporítsam az örök anyagot, melyeknek lelket kegyesítesz, s akik — az emberek — végrehajtják kifürkészhetetlen tervedet, mert felette igen messze van, ami van, és felette mélységes; kicsoda tudhatja meg azt? Ki vagyok? A világ nagy vallásai tudni vélik. Sejteni vélem én is: a ’’munkatársad” vagyok, Istenem, hogy végbevidd általam és embertársaim által nagy művedet. S e nagy mű talán nem egyéb, mint amit a mennyből való második ember, a lelki ember, az Úr üzent: új egeket és új földet teremtek. S éppen az ember gigászi, felfoghatatlan és fenséges küzdelme révén, melyben az ’’életek” és a ’’halálok” csak álmok a Te megálmodottságodban, hogy legyenek új egek és legyen új föld, és a régiek ingyen sem említtessenek, mert velük együtt megsemmisül a bűn, elnyeletik a halál diadalra, és mi, emberek, amiképpen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani foguk a mennyeinek ábrázatját is. Ki vagyok? Nem tudom. Talán élet és halál szimbiózisa, örök álom és örök valóság Isten megvalósuló álmában. Méhkas és sírkő vagyok: Teremtek és hallgatok. Teremtek utódokat és hallgatom tengerző üzeneteid. Mindazonáltal: Bocsáss meg! Ölelj magadhoz! Túl életen és halálon. Amen.
