Irodalmi Szemle, 1992

1992/6 - GRENDEL LAJOS: Az onirizmus tréfái — 2. (novella)

Az onirizmus tréfái — 2.

A kórházban ridegen fogadták. A főorvos kérdőn vagy inkább szemrehányón nézett rá. Anti úgy érezte, magyarázattal tartozik neki. Az orvos nem nagy érdeklődéssel hallgatta. Konzíliumra sietett, egy törpe nővér kartotékokat nyomott a kezébe, s ettől még türelmetlenebb lett. Antinak elakadt a szava.

— Úgy látszik, annak idején tévesen tájékoztattak. Szörnyű — nyögte.

— Előfordul az ilyesmi — vigasztalta az orvos. — A bürokrácia útvesztői.

Anti megemberelte magát.

— Bemehetnék hozzá? — kérdezte.

Az orvos az ajtóban állt már. '

— Sajnos, elkésett. Az édesanyját eltemették már.

— Hová?

— Hát a temetőbe. Oda szokás temetni a halottakat.

Őrült nap volt. Anti egész délután a temetőben ténfergett, minden sírt külön megnézett, de az anyjáét nem találta meg. Közben beesteledett, értelmetlenné vált a további kutatás. A buszban elaludt, s az állomásról is félálomban botorkálhatott haza, mert reggel nem emlékezett rá, hogyan került az ágyába.

Délelőtt az irodavezető a vízcsapokról tárgyalt az angolokkal, és fél órára behívta Antit is. Az angolok vagy egy tucat vízcsapot hoztak magukkal, és egyformán dicsérték mindegyik minőségét. Az irodavezető tanácstalannak látszott. Amíg a vízcsapok között turkált, az angolok arról faggatták Antit, hogy hol van a városban a legjobb szauna. Anti nem tudta, az angolok ezt nem hitték el, és felhúzták az orrukat. Az irodavezető kezdte elveszíteni a személyiségét. Mindegyik vízcsap egyformán tetszett neki, de csak egyet választhatott. Az angolok titokzatosságba burkolóztak, mintha semmi közük sem lenne a vízcsapokhoz. Az irodavezető egészen elanyátlanodott.

— Mondj már valamit — súgta Antinak.

Anti nem lacafacázott. Találomra kiválasztotta az egyik vízcsapot, és diadalittasan felmutatta. A lófogú angol elismerően biccentett, a vörhenyes angolnak pedig a füléig szaladt a szája.

— Ön igazi szakember — mondta.

Délután az angolok odébbálltak, Anti kísérte ki őket a vasútállomásra. Köd volt, talán az angolok kedvéért. Amikor a köd elnyelte a vonatot a két angollal együtt, megpillantotta a presszótulajdonos fiatal feleségét. A síneken keresztül jött, amerre tilos, és egyenesen a ködből. Nagyon fázott, akár egy kísértet. Anti kezet nyújtott neki, és fölsegítette maga mellé. A fiatalasszonynak vacogott a foga.

— A Vico filmjéből jövök — suttogta.

Anti bólintott: — Mindent tudok.

— Este gyere be hozzám a presszóba. A bárpulton akarok szeretkezni veled. De vigyázz, mert a férjem nagyon féltékeny rád.

Anti szabadkozott, hogy este nem ér rá: — Előbb el kell utaznom a Kremlbe — mondta.