Irodalmi Szemle, 1992

1992/6 - GRENDEL LAJOS: Az onirizmus tréfái — 2. (novella)

Az onirizmus tréfái — 2.

ellenére sem visz magával Angliába az irodavezető. Anti utálta a fiatalokat, mert fiatalok voltak. Az öregeket azért utálta, mert szenilisek. Mindenkit utált. Volt egy barátnője, akivel még karácsony előtt szakított. Ezért Lucát, a tegnapi barátnőjét is utálta. Megfordult a fejében, hogy talán ő küldte a kazettát.

Anti másfél évvel ezelőtt vette a videót a megtakarított pénzéből és az év végi jutalékából. Az első hetekben nyakra-főre kölcsönözte a különféle rémfilm- és pornókazettákat, majd az egész dologra ráunt. Luca megvetette az olcsó szórakozást, s ha nála aludt, Anti restellte volna bekapcsolni a készüléket. Most azonban újra érezte a kíváncsiságnak és várakozásnak azt a kellemes feszültségét, amelyet még a gyerekkorából ismert, bábszínházi előadásokról vagy mozivetítésekről. Maga a tény, hogy akadt ember a világon, aki üzen neki valamit, felvillanyozta. Egyszersmind nyugtalanította, hogy az illető nem fedte föl kilétét. A módban, ahogy a kazettát eljuttatta hozzá, volt egy csöpp becstelenség, csakúgy, mint egy névtelen levélben vagy telefonhívásban. Nem tartotta kizártnak, hogy valaki tréfát űz vele.

Nyári városkép a hajnali Pozsonyról, néptelen utcákkal és parkokkal — így indult a film. Mindig más utcák, más terek, más parkok. A snittek két-három másodpercenként követték egymást. Anti valamennyi helyszínt ismerte, s ezek egyre jobban hasonlítottak egymásra. Mindig más utcák, de mindig néptelenek és mindig ugyanaz a napfény a házfalakon, ugyanaz a szökőkutak vízsugarát átmetsző szivárvány. Anti még diákköri dorbézolásai idejéből ismerte a hajnali Pozsonyt, de egyetlen olyan esetre sem emlékezett, amikor az élet valamely apró jele, mozzanata, rezdülése hiányzott volna a városból. Ha más nem, hát egy villamos, vagy az utcán elsuhanó autó. Vagy a galambok... Antit fölháborította, hogy a film készítője elspórolta a galambokat. Elképesztően sokat kellett ügyeskednie ahhoz, hogy az életet kilúgozza a filmből. A film alkotójának érthetetlen életellenessége feldühítette. A rendező olyan várost vetített ki elé, amilyen a valóságban nincs, se hajnalban, se máskor. Ez egy időtlen, halott, csupasz város volt, egy hajdan volt város idétlen és kísérteties karikatúrája.

Végre az egyik végtelenül hosszúnak tetsző, napfény verte, de kihalt utca végében felbukkant az első élőlény. Egyelőre csak egy mozgó pont volt, de a pont minden másodperccel növekedett, és fokozatosan emberi sziluettje lett. Anti úgy üdvözölte a képernyőn szembejövő lényt, mint éhes és szomjas hajótörött. Már nem haragudott annyira a film készítőjére. Afféle modernkedő film lehetett ez, amilyeneket Luca meg á kékharisnya barátnői imádnak, s amit eddig látott, az csupán valamilyen művészkedő bevezetés. Ahogy a figura közelebb ért, előbb a járása, majd a ruházata tűnt fel ismerősnek. Végül az arcvonásai is kirajzolódtak. Ő jött szembe magával. A filmet a közelmúltban készíthették, erre vallott filmbeli alakjának ruházata és életkora. Valaki titokban megfigyelte őt, s filmre vitte életének egyik epizódját. A bökkenő csupán az volt, hogy ő emberemlékezet óta nem csatangolt hajnal az utcán, így amit a film ábrázolt, az minden valóságosnak tűnő részlete ellenére hazugság volt. Egyszer csak megjelent a képen Luca