Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - Z. NÉMETH ISTVÁN: Most, így visszanézve; Égve hagyott érintés; Egy pillanat (versek)
Z. NÉMETH ISTVÁN Most, így visszanézve Amióta úthagytál, hogy megmutasd, ki voltál, megbolydultak, a harmóniák. Szalmabáb fejem öntöttvasszemével a földet bámulom. Nyakcsigolyámat, a csodást kölcsönkérték. ismeretlen gyűjtő ki most jövök, rá: nevük.se volt, arcuk.is furcsán foszlott, legyek, ették, már akkor a jövőt. S én sárga radírt hánytam, ceruzahegyet köhögtem, s boldog szamárként írtam ezt a verset, mert nem hittem még: rrr hiába minden IÁ... Égve hagyott érintés Itthagytál a szó harcmezején, félelmem épületét döngetik, pici szarvaim. '’Engem már ne keress. Szív, szőrös agy-szitáki szavalj megpattant szemű bogarak^ tágranyílt tüdejű tankok, tömik, be füleim, s elmévé lesz a halálgolyó. Lángolok, csendesen,
/
