Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - CSANDA GÁBOR: „Száll a kakukk fészkére” (esszé)
CSANDA GÁBOR * „Száll a kakukk fészkére” A kisebbségi létállapot: abszurd helyzet. Abszurd helyzet pedig abszurd fejlemények fészke. Az érthetőség kedvéért egy politikai példát hozok fel abszurd helyzetünk egyik nemrégi kreációjára, jelezve csupán, hogy nem ez az első, s nem is ez lesz az utolsó: „A szlovákiai magyarság elnyomja a többségi nemzetet”. Azt hiszem, nem szükséges körmönfont körmondatokban fejtegetnem, mi ebben az abszurd. Azt is mondhatnám, mi vagyunk a megütközés köve. Köznapian szólva azonban nem más ez, mint hogy bennünket tartanak kakukktojásnak. Fészek alatt pedig — s most kéretik nagyobb figyelem, mert a politikai metaforától fokozatosan távolodva irodaimról lesz szó! — értsen mindenki, amit akar. Mi vagyunk, én vagyok tehát a kakukktojás. Én lennék az a potenciális jómadár, aki előbb-utóbb, szűknek érezvén mozgásteremet, fejemet a többiek feje fölé emelvén, csőrömet azokétól jobban kitátván, őket a betevő falatjukból kiforgatván, előbb csak félresepervén, majd a fészekből teljesen kiebrudalván — elnyomnám a többségi nemzetet, a többi, sok kedves énekes madarat. Én, a kisebbség. A kritikusról igen sok marhaságot összehordtak már, majdnem annyit, mint az irodalomról. írtak már róla úgy is, mint madárról. Hogy végül is milyen madár a kritikus, én sem tudom. Jómagam, mivel ekként élem meg, kitartok a kakukk mellett. Annál is inkább, mert a kakukk éppen abszurd helyzetben tudja igazán kamatoztatni veleszületett hajlamát, hiszen ő azon kevés madarak egyike, akik a randa, gusztustalan szőrös hernyók irtására foghatók; a többi madár sokkal előkelőbbnek tartja magát annál, minthogy ilyesmihez adja csőrét. A hasznos madár ugyan nem ritka, ám néha megesik, hogy egy ritka madár hasznos, így aztán egyenesen aranyat ér, minél kevesebb van belőle, annál értékesebb és így tovább, a legértékesebbé akkor válik, midőn kihal. Fészkünk táján is ily nagy a kakukkmadár becsülete, s valamennyi kritikai megjegyzés az efféle sóhajokba sűrűi: jaj, ha kritikusunk lenne!, hjaj, ha működne a kritika!, haj, ha felnőne egy-két kritikus, egy nemzedék, egy iskola... Pedig — egy frászt! Ezek mögött a szomorkás-nosztalgikus óhajtó mondatok mögött buja öröm bujkál. KAKUKK. Általában az alapiskola alsó osztályaiba járó tanulók szokták játszani az osztályban, néha azonban az iskolán kívül a szabadban is előfordul. Ha osztályban játsszák, akkor a tanító
