Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - DUBA GYULA: Halál hajnalban (regényrészlet)
Halál hajnalban néhány héttel azelőtt valami egészen szokatlan történt az országban. Különösebb esemény nélkül utaztak, bár keveset beszéltek, és Gál István állandóan kinézett az ablakon. A főváros állomásán nyugalom várta őket. Gálnak ismét hihetetlennek tűnt fel, hogy a villamosok járnak és az emberek utaznak, mintha valóban nem történt volna semmi. — Nem történt semmi — mondta Gál megnyugtatóan Máriának. Tudom, gondolta, bizonyára történt valami, de nem mondhatom meg, hogy mi, mert nem tudom. De lehet, hogy ha tudnám, akkor se mondanám meg Neked, hogy ne nyugtalankodj! Mária nem válaszolt, a villamoson ölébe vette és magához szorította Gyermek-Kisgált. Gál István a nagy bőröndöt nem engedte ki a kezéből, szemben ült velük a villamoson. Fekete volt, de barna is, nagy és komor, Gál olyannak látta, amilyennek néha képzeletében, mióta távol vannak egymástól. Hallgatott, egyenes fejtartással nézett ki az ablakon és rezzenéstelen tekintettel szemlélte a villamos mellett elúszó utcaképet. Sok minden történhetett, bár nincs róla tudomásom, folytatta gondolat- menetét Gál, valószínűleg minden megtörtént, amit csak sejthettem Atagyarmatán. A tankok itt jártak, nyomuk kell, hogy legyen! Lánctalpuk nyomát megtalálom majd a hőségben megpuhult aszfaltba nyomódva^olyan történelmi jelentőségű jelet találok majd utánuk, amilyen a kihalt ősemlősök nyoma a föld mélyén meglelt kövekben. De ezenkívül lesznek más jelek is, melyek arra utalnak, hogy az Atagyarmatán töltött napok, a valószínűtlen és tudathasadásos idő igaz volt, megtörtént, és úgy történet meg, ahogyan emlékszem rá, és már számolnom kell vele. Számon kell tartanom, mint mindent, ami valóság! Képtelen gondolatai is támadtak. Nyugtalan sejtésként megérintette a feltételezés, hogy az udvaron kísértő állatnyomok talán ide is utána jönnek! Hűségesen, vagy konokul?, elkísérik a fővárosba, valamelyik hajnalon figyelmeztetőn megjelennek ajtaja előtt, sőt, amilyen kiszámíthatatlanok és következetesek, bejönnek a szobákba és sáros törmeléket, agyaghulladékot hagynak maguk után a perzsaszőnyegen. — A jelek... nézzétek! — mondta egyszerre Gál. Friss sírt láttak a szürke betonjárdán. Hihetetlen jelenség, amilyet csak álmunkban láthatunk. Magas koszorúhalom és sok-sok virág, körülötte szétfolyt viasztengerben gyertyák lobognak. Az elégett gyertyák viasza tompán csillog, kormos kanócmaradványok pöttyözik, vastag rétegben fedi a járdát. Gál a másodperc tört része alatt azt is megfigyelte, hogy a viaszrétegben lábnyomok maradtak. Felavillanó látomás volt, a villamos továbbfutott, de bennük megmaradt a kép, amely mindenszenteket idézte a nyárban és hamisnak, csináltnak tűnt fel, durván erőltetettnek, semmi keresnivalója nem volt azon a helyen. De a szétlőtt toronyóra sem volt valósabb látvány! Akár egy szokatlan jelenés! Nyers barna foltok vették bőven körül, szabálytalan ökölnyi lyukak, nehézgépfegyverrel lőhették a szétrombolt toronyórát és az alatta nyíló, boltíves ablakot. A nagyobb és
