Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - DUBA GYULA: Halál hajnalban (regényrészlet)
Halál hajnalban vissza a kihallgatásokra és Tušinsky úr későbbi sorsára! Olyan volt az egész számára, mint a vak véletlen ördögi játéka, mint a végzet! Pedig a jövője szempontjából talán éppen ez lett volna a legnagyobb tanulság, de olyan drámai körülmények közt szerezte meg, hogy sokáig maga sem volt tisztában az igazi jelentőségével. Amikor pedig úgy érezte, hogy mélyebben érti az akkor történtek összefüggéseit, s az utána következő események rokonságát a hajnali tragédiával, magába zárta és bensője mélyén rejtegette az élményt, mert olyan dolgokkal került ellentétbe, melyekre felépítette az életét. D. tisztázatlan és megalázó élmény maradt számára, megkérdőjelezte későbbi igazságait, megzavarta céljait, mindent cáfolt, amiben hitt vagy hinni akart. Az életrajzában előnyös és tiszta kép volt, de az emlékezetében bizonytalan folt és nyomasztó emlék maradt. A régi kép olyan, mint egy éles metszet, rézkarc, mely hajszálnyira pontos és végtelenül részletes. Minden a helyén van rajta, pontosan a maga helyén, és minden valós, egészen életszerű! Kimerültén érnek a gyár bejárata elé, alig lihegnek, kapkodják a levegőt. A kapuban csendőrök és civil ruhás nyomozók állnak, nemsokára géppisztolyos lövészek érkeznek katonai teherautókon. Komor, fenyegető hallgatás és fejvesztett futkosás egyvelege jellemzi a színt. Senki nem tud semmi bizonyosat, de mindenki érzi, hogy beláthatatlan következményű dráma játszódik, melynek dramaturgiáját emberek halála bonyolítja össze. Az iszonyú erő, mely később szabadul fel: a bizonytalan és építkező, új életeszmény kegyetlen önvédelme. Rövid tájékozódás és helyzetfelmérés után részletes kivizsgálás. A nyomozók mindkettőjüket kihallgatják, külön-külön beszélnek velük, szemtanúkként kezelik őket. Majd a kihallgatások után Gált hazaküldik, Tušinsky urat azonban fekete Tatraplánon ismeretlen helyre szállítják. (Gál sok év múlva tudta meg: Illává, vizsgálati fogság.) A nyomozók arca feszült és rideg, keményen határozott, időnként durva viselkedésük arra utal, hogy talán az egész üzem veszélyben forog és a munkásokat ismeretlen erők, ellenséges hatalmak fenyegetik. A csendőralakulatok és a katonaság átfésülik a környező erdőket, rajvonalban bejárják a hegyvidéket, kezdetben rejtőző banderistákat keresnek, majd reakciós kártevőket és szabotőrö- ket, a régi rendszer felfegyverzett híveit. Napokig folynak a kihallgatások az üzemben, a kihallgatottak a nyomozók kérdéseiből és a kiszivárgott értesülésekből arra következtetnek, hogy a hatóságok a tragédiát az új társadalom ellenségeinek a számlájára írják. Bizonytalan, nyomott hangulatú napok következnek. Nemsokára letartóztatások kezdődnek, drasztikus védelmi intézkedések kíséretében emberek tűnnek el előzmények nélkül és nyomtalanul. Gál megdöbbenve értesül arról, hogy a nyomozók Tušinsky urat a vérengzést megszervező és végrehajtó, kártevő csoporthoz való tartozással gyanúsítják. Lehetetlen, gondolja Gál, hiszen velem volt! Nyomasztó várakozás csendje ül a munkásszállásokra, az emberek megrettennek, majd félni kezdnek. Senki nem tudhatja, mikor hívják a nyomozók, vagy egyenesen érte jönnek! A csendőrök és a katonaság nem találnak a
