Irodalmi Szemle, 1992

1992/5 - KOVÁCS F. ALADÁR: Svábok (regényrészlet)

Svábok

A gömbölyű teremté^ egy darabig hagyta a képet a kerítéshez támasztottan, mintha még nem tudná a helyét. Pedig csak szemlélésre állította, hadd lássák az itteniek, hogy nem csavarogtak ide üres kézzel. Nem koldusok ők. Hadd lássák azt is, hogy Pfeiffer uram írástudó ember, nem hiába volt a besenfeldiek bírója. Itt is az lesz bizonyára, mert máris ők vannak többségben. Ért a kőfaragáshoz is, és jó gazda. A falu esze. No hiszen, sajnálni fogják azok a besenfeldiek, akik nem hallgattak tanácsára és Württembergben maradtak, Freiherr Schorr von Schorrenthal gyámsága alatt. A kerge birkák! Itt adómentesek lehetnének tíz évig... Ki fogja most őket védelmezni? Pfeiffer már nincs velük, itt van. Talán bizony Grube, aki mindig csak a báró körül legyeskedik? Annak is szorul most a kapcája, honnan vegyen robotosokat. Kereshet most olyan embert, aki úgy tud bánni a néppel, mint Pfeiffer. Egész Svábországban nincs még egy.

Alsókeszi zsibvásárhoz hasonlított egész héten. Szombat estig hurcolkod- tak, festettek, toldoztak-foldoztak, tetőztek, vakoltak, ástak, kalapáltak, gyalultak az új telepesek. Három nap alatt úgy-ahogy ráncbaszedték az elhanyagolt falut. Mindegyik család még lócát is vert facölöpökre a háza elé, legyen hova kiülni vasárnap délután. Mert miként a baromfi tollászkodik, a kacsa meg vízben lubickol, oly kellemes életszükséglet sváb számára a vasárnapi, ház előtti üldögélés és pipázás.

Vasárnap délelőtt aztán mind kivonultak a főtérre, a kálomista templom hűlt helyére, s porba hullva, egy fogatlan, golyvás asszony előimádkozására hálát adtak Istennek, szent fiának, Krisztusnak, a boldogságos Szűz Máriának, s szószólójuknak és védőszentjüknek, Szent Flóriánnak. Aztán sorban a tizennégy segítő szentnek: Achatiusnak, Aegidiusnak, Blasiusnak, Kristófnak, Cyriacusnak, Dyonisiusnak, Erasmusnak, Eustachiusnak, Györgynek, Pantaleonnak, Vitusnak, Borbálának, Katalinnak és Margitnak, hogy új hazába, új otthonba vezették őket.

A vénasszony kesergő hangon zsolozsmázta a szöveget a maga esze után, pap híján, s a többiek mormogva mondogatták:

— Bitt für uns, bitt für uns, bitt für uns — azaz: könyörögj érettünk.

Eszti és Mari is ott térdepeltek a sváb asszonyok között. Ajkukkal igyekeztek elkapdosni a németes szavakat, nem azért, mintha ők is új hazát kaptak volna a szentektől, de mit szólnának a sváb asszonyok, ha a magyarok vasárnap otthon gubbasztanának és nem mennének átjatosságra, nem igaz?

Halottak napján a svábok megemlékeztek a régi gazdákról is. Kérték a halottakat, hogy ne haragudjanak rájuk, mert elfoglalták tűzhelyeiket. Gyertyákat gyújtottak a kálomista templom romjai körül a sírkertben, s este rózsafüzért imádkoztak leikeik üdvüsségéért.