Irodalmi Szemle, 1992

1992/5 - KOVÁCS F. ALADÁR: Svábok (regényrészlet)

Svábok

Egyedül lábukon vastag, bíborszínű harisnya. Hanem a lányok! Fehér szoknya, nem is egy — vagy hat! Fehér pruszlik, fehér harisnya, koronába font haj.

Először látta ezt Da Ponté. A szekerek megálltak Alsókeszi főterén. A földművessé vedlett lovag szeme már elszokott a különös látványosságoktól. Bámulásából fekete, magas férfi ébresztette fel.

— Kriszkot! Szánc nóch tó freje Heezr? — kérdezte Da Pontét, akinek ismételnie kellett magában a kérdést, hogy megértse, hasonlított ugyan veszettül a német nyelvhez, s mintha mégsem lett volna az. Rájött azonban, hogy a nyúlánk fekete ember azt kérdezi tőle, vannak-e itt üres házak. Sejteni kezdte, mit jelent ez. Visszaemlékezett a potrohos markotányos lefetyelésére a tabáni csapszékben évekkel előtte. Mégis igaza lett: itt vannak. Ezek azok, akik katolikussá fogják tenni az országot, és az ő vérük fogja lehiggasztani a rakoncátlan magyar vért?

Felelni is kellett a feketének.

— Hajjaj, van itt még vagy harminc üres ház, ha nem több — válaszolta neki Da Ponté németül.

— Tejzisz kúöd, via szamö kród nejnuncváncich fámülien — pattintott ujjaival és füttyentett hozzá az idegen.

Visszament a kocsikhoz, s valamit motyogott azokhoz, akik már leszálltak a kocsikról, azok meg továbbadták a ponyvák alá.

Huszonkilenc szekér vált el a többitől, s a főtér másik oldalán sorakozott fel. A délceg, fekete paraszt is ezekhez szegődött. Amennyivel üresebb lett az út, annyival tolatott előbbre a többi szekér. Azokon megint másként voltak öltözve az utasok. Az asszonyokon lila kendő volt, keresztbekötve a mellükön, a kötés csomója a hátukon fityegett. A leányok ugyancsak fehérben voltak, de a mellükön keresztbekötött kendő világoskék volt. A férfikalapok karimája keskenyebb volt az előzőekénél és a tompja búbosabb. Látszott, hogy más faluból valók, mint az elsők.

Ebből a csoportból fehérhajú, rogyadozó térdű öreg vált ki, s Da Pontéhez csoszogott. Ugyanazzal a modorral firtatta, melyik irányba haladjanak, hogy kihalt, elhagyatott falvakat leljenek.

Da Ponté emlékezett, hogy mikor vadászatai alkalmával bebarangolta a környéket, jobbkéz felől porrá égett és romba dőlt falura bukkant, távolabb pedig Alsókeszihez hasonlóan üresen ásító, de csonkítatlanra. Eszti akkor este megmondta, hogy a felégetett falu Felsőkeszi lehetett, a másik meg Telki. Abban az irányban még sok üres falu lesz: Jenő meg Zsámbék, ahonnan még a pálos atyák is eliszkoltak.

Jobbra mutatott tehát. Az öreg megköszönte és visszaballagott a most elsőként álló szekérhez, s nyelvcsettintéssel indulásra ösztökélte a lovakat. Ismét felnyikorogtak a régen nem kent kerekek. Elfogyott már, úgy látszik a faggyújuk és még disznóköldökük sem volt, melynek hájával csendesítenék a szekerek jajveszékelését. A nagy hernyó, a sátoros karaván hullámzani kezdett. Jó ideig tartott, míg elvonult az egész pereputty.