Irodalmi Szemle, 1992

1992/5 - KOVÁCS F. ALADÁR: Svábok (regényrészlet)

KOVÁCS F. ALADÁR

Akadt ház, telek, kert az új jövevényeknek is, asszonyért meg csak Pátyra kellett elugorniuk. Ragadt ott egy ujjra tíz is.

így füstölt már nyolc kémény a faluban. Két olasz, két francia, három lengyel, egy finn, hét magyar és egy rác: ez volt összesen egy újraéledt magyar falu.

Megint május volt, már vagy a nyolcadik, mióta Eszti és Mari „világot látni” indultak.

Hogy megkeblesedtek, megtestesedtek azóta! A vajúdás meg a szoptatás megszélesítik a szép nemet.

Eszti nagyobbik fia éppen azon törte a fejét, hogyan húzzon ki görcstelen vesszőt a fonott cserényből, mikor öccse, aki meg cserebogarakat rázogatott a ház előtti juharfáról, elkiáltotta magát:

— Nocsak mássz fel te is a fára! Jaj anyám, mit látok! Mennyi fehér feneség az úton!

Szájtátva maradt az ágon állva és maszatos ujjával az országút irányába mutatott.

Ezzel meghiúsította a bátyus tervét, mert az nadrágot és pendelyt nem kímélve úgy kúszott fel rögvest a fára, mintha bika kergetné. Az ám! Feneség volt, amit látott, mi is lehetett volna más, mikor olyat még nem észlelt, és így nevet sem tudott neki adni. Mintha nagy, fehér hernyók kúsznának az országúton.

Lemenetükben a fa kérge kottavonalakat karcolt a két gyerek combjára és hasára, de ki bánja azt, mikor „feneség” jön.

Apjuk gereblyéhez faragott nyelet hátul a pajtánál, mikor meghallotta a mezítlábak pacskoló futását.

— Míjaz fíjam? — kérdezte Da Ponté, aki azóta rájött arra, hogy a magyar és az olasz nyelv hasonlít egymáshoz.

A két kölyök versenyt kiabálva — mert fontos az érdem is, ki vette először észre a feneséget — számolt be az eseményről, amiből apjuk csak annyit hámozott ki, hogy valami közeleg. Falhoz támasztotta a fehéren villogó, mézgaszagú nyelet, lerázta az apró forgácsokat s szaladt ki ő is. A fiúk már nem a fa tetejére csalogatták apjukat, hanem az utcából a főtérre vezették, ahol még most is ott hevertek a régi kálomista templom üszkös romjai, s ahonnan el lehetett látni a Buda felé kapaszkodó országúira.

Először is közeledő porfelhő volt.

Másodszor lovak.

Harmadszor sátoros szekerek.

Negyedszer a szekerekből kitápászkodó gyászoló, vagy ünneplő népség.

A férfiak széles karimájú fekete nemezkalapot viseltek. Szélesebb már csak a hegyi tótoknak lehet. Combhoz feszülő, csizmába bújtatott fekete nadrág s rövid, fekete ködmönféle volt a ruházatuk. Asszonyaikon fekete szoknya, fekete pruszlik, fekete fejkendő. Semmi cifraság, vagy rikító szín.