Irodalmi Szemle, 1992

1992/5 - KOVÁCS F. ALADÁR: Svábok (regényrészlet)

Svábok

a Kundschaftjai vannak. Szedte azonban cókmókját a falu legszegényebb ördöge is, Durst Simon. Nem hiába hívták így, mert örökké száraz volt a torka, szomjúhozott, mint aszálykor az anyaföld. Családjában szokás volt, hogy az elsőszülött fiú neve Simon legyen. A többiek meg már mind Jánosok voltak. így a második fiút Keresztelő Szent János után, a harmadikat Jézus kedves tanítványa, János Evangelista tiszteletére, a negyediket pedig Aranyszájú Szent János után keresztelték el.

Besenfeld háromnegyede csomagolt és rakodott a szekerekre. Kivették a házból az ablakokat, akkor is, hacsak disznóhólyaggal voltak behúzva, a szőlőkben kitépték a venyigéket, melyek már lassan rügyezni kezdtek. Rongyokba csavarva, egy kis hazai földdel együtt ereklyeként tették a többi limlomok közé. Kitűnt, hogy a faluban csupán a papjuk marad, mert az mindig ott rostokol, ahol a parókia van. Nem lesz bolond a juhai után menni, ha azok egyszer széjjelszélednek, az aklot meg nem cipelheti magával, mint csiga a házát.

Grube családjának csak egy része maradt, mert nős fia, Anton, szintén a kitelepülőkhöz csatlakozott. Visszamaradt még néhány foghíjas, halálra váró lotyó vagy aggastyán és egy-két szolgalélek, akiket Saukristl rábeszélt, hogy maradjanak veszteg. Megígérte nekik, hogy a kitelepülök földjeit és viskóit közöttük fogja szétosztani, hogy tehetősebbek legyenek. Ugyancsak ott maradt még a torzszülött Seppl is, a falu bolondja, mert akárcsak a macskák, ő is inkább házhoz szokott, mint emberhez.

De nemcsak Besenfelden volt e nagy készülődés, fittyet hánytak az uraságnak a württembergi hercegség és a frank tartomány sok-sok falujában, ahova elment a császári kurír, s ahol nagy volt a nyomorúság és elviselhetetlen az urak önkénye, ahol szorított a járom.

Kérges volt a dolgos svábok tenyere, törte a rögöt, szorította a kapa nyelét. A kapanyél pedig kemény, állja a szorítást. Óh, de ha e tenyerek kapanyél helyett csipkés úri nyakat fojtogattak volna, vajon e nyakak állták volna-e a szorítást? Csakhogy e kérges kezek elernyedtek és kisimultak a papok mézesmázos szavára, mert istenfélő lélek lakozott a sváb keblekben.

Nem is tudták, hogy Lipót császár éppen azért őket szólítja, mert katolikusok. Eszükbe sem jutott, hogy megkérdezzék, vajon Lipót császár a protestáns németeket is településre szólítja fel? Kitől is kérdezték volna. Akármilyen fifikus volt is, ez még Pféiffer bíró gyapjas kobakjában sem ötlött fel.

Nyúlós, esős, áprilisi nap volt, mikor megmozdultak a szekerek küllői. Nem baj, ha szemerkél, a ponyva alatt jó fülledtség van. A kutyák vakkantgatva, lucskosan szaladtak a sarat hányó kerekek mellett.

Grube tehetetlenül nézte, hogyan siklanak ki keze közül a legjobb robotolók.