Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - BALÁZS F. ATTILA: A macska leve (novella)
BALÁZS F. ATTILA A macska leve Ahol ennyi férfi összegyűl, ott csak baj lehet — gondolják a kerítésen átbámuló asszonyok, és gyorsan keresztet vetnek. A gyermekek tovább játsszák elkezdett játékaikat, de kíváncsian tekingetnek a szótlanul állingáló férfiak felé, érzik a levegőben vibráló feszültséget. Ennyi ember csak ünnepeken és temetésen jön össze. — Ma hajnalban S-be hajtottam ügyes-bajos dolgaimmal — szólal meg valaki az összegyűltek közül —, és ott hallottam, hogy kitört a revolúció. A férfiak felhördülnek, aztán újra hallgatásba burkolóznak: kígyót rejtő födeles kosár. — Emberek, a boérok nagyobb adót tettek a népre. Az új törvény szerint még a füstiikra es adót fizetünk — megáll egy pillanatra és körülnéz: az emberek komoran bólintgatva a hósipkás hegyekre merednek. — Hamarabb a kisbírót fogjuk el, aztán gyerünk S-be. A fiú megfogja a kislány kezét és elindul a csűr felé. Ami régóta vágyakban élt benne, amit gondolatban annyiszor lepergetett, most elérhetőnek látszik. Félelembe burkolt diadalérzet. A kislány engedelmesen követi, nem gondolkozik, nem csodálkozik. Nála még minden a játék határain belül történik. A fiú tizennégy éves, a lány tíz. Ülnek a szénában, és fogják egymás kezét. A fiú nem tudja, hogyan fogjon hozzá. A két állapot: a vágyakban létező és a valóságos között törés van. A kislány szőrtelen szemérméhez nyúl. Az bután tűri. Együgyű csodálkozással figyeli a fiút, aki szeretné, ha megértené szándékát. Meg kellene magyarázni, de nem képes rá. Végigtapogatja a lányka vézna testét. Amikor ábrándozásaiban ide ért, a lány hevesen viszonozta ölelését. Ez a valóságos mintha élettelen agyagból volna gyúrva. Lehajol és megcsókolja a lány szeméremdombját. Az éles kacagásban tör ki. A fiú felugrik, elrohan. Csalódott és megalázott. A lázadók beérnek a községbe. A szájtátó lakosság csatlakozik hozzájuk. Megkötözik a községi bírót, tüzet raknak a kemencébe, eldugják a füstlikat, és ott hagyják füstölődni. Aztán összeülnek, hogy más elöljárót válasszanak maguk közül. A napot felnyársalják a fenyők. A fiú édesanyja nyugtalanul tekinget az útra. Aztán bemegy, kendőt köt és odaszól a fiának:
