Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - MONOSZLÓY DEZSŐ: A jelentés (novella)
A jelentés hozzá), de anélkül, hogy elhamarkodott jóslatokba bocsátkoznék, nem eszik olyan forrón a kását, ahogy főzik. Ha időt nyerünk, elterelhetjük a történtekről a figyelmet, elvégre mindig akad valami újdonság, s akkor egyszerűen szélnek ereszthetjük Eriket (könnyed táncmozdulattal megperdült a sarka körül), senki se fog törődni vele. A szivarhamu még mindig nem esett le, ez idegesített. Tudta, hogy ki fog esni az áram?, meredtem a hosszú hamujú szivarra. Már honnan tudtam volna? Hát, hogy ezek a gyertyák meg kandeláberek..., dadogtam. Én szeretem a gyertyafényt, maga nem? Rejtélyesen hunyorgott, s a szalon öreg bútoraira mutatott. Ismeri Eriket?, kérdezte, mintha csak a közelünkben terpeszkedő barokk szekrényről akarná elterelni kíváncsiságomat. Személyesen még nem volt szerencsém hozzá. Az ott, az a nyurga, szőke férfi, aki félrehúzódva ül a kanapén. Menjek egyszerűen oda? Ahogy jónak látja, nem kell elsietni. A hamu ebben a pillanatban pottyant a szőnyegre. Leesett, mondtam megkönnyebbülve. így van, hagyta helyben a házigazda, s egy kis dundi nőbe karolt, aki éppen akkor ért hozzánk. Maga is itt van?, nevetett rám a dundi, őt is ma láttam először. Tiltakozni akartam, hogy valakivel összetéveszt, ehelyett gálánsán visszamosolyogtam rá, s az eléggé megko- pasztott büféasztal felé meneteltem. A szikár öregúr, aki az előszobában rámreccsent, keselyűtekintettel méregette a kifosztott tálakat. Ismeri azt a latin mondást, mi jut a későn jövőknek?, szegezte villáját a pástétomostál roncsainak. Óh, hogyne, feleltem, de tulajdonképpen nem is vagyok éhes. Azt hiszem, ennél a mondatnál lépett hozzám Erik. Kezében nem volt tányér, a büféasztalról nem vett tudomást, tekintetemet kereste. Beszélhetek önnel?, kezdte minden bevezetés nélkül. Az ilyen estélyek semmire se valók, vágott szavamba, de hát éppen ezért, miért ne használnánk fel beszélgetésre ezt az időt. Helyes, biccentettem, lássuk a medvét. A házigazdán kívül itt úgyse ismerek senkit. Én mindenkit ismerek, mért végig Erik, de ez ne kedvetlenítse el, éppen ellenkezőleg, hiszen azért akarok magával beszélni és nem másokkal. Úgy gondolja, nem az ismerőseivel? így van... Látja például azt a fiatal hölgyet? Nem ott. Ott, a házigazda bal oldalán, rózsaszín krepdesin ruhában. Tudja, miért áraszt maga körül olyan nyájas pökhendiséget? Erre nem tudnék hirtelenjében válaszolni. Azért, mert sohase kellett uralkodnia magán. Ellentétben önnel, néztem a nő irányába, hogy Erik farkasszemnézésétől szabaduljak. Igen, én állandóan gyakorlom az önuralmat. Most is. Az igazat megvallva, nem esik nehezemre. Intézetben nevelkedtem, ott nem kedvelik a túlságos egyénies- kedést. Kis szünetet tartott. Mit van úgy meglepve? Jelenleg is igyekszem úgy viselkedni, ahogy elvárják tőlem. Ennél többet nem tehetek... (mentegetőzve széttárta a karját). Később persze ez az alkalmazkodás megnehezül, fokozatosan lehetetlenné válik, de ezt már nem várom meg. Mit nem vár meg? Azt, hogy egy zárt intézet jóvoltából szabaduljak meg a társaságától. Üljünk le valahová, javasoltam, így tányérostul ácsorogni fárasztó. Meg
