Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - FÜLÖP ANTAL: Százhuszonhat Sztálint rajzoltam (regényrészlet)
FÜLÖP ANTAL átballagtam a másik csoportba, hogy mahorkára cseréljem, nem is gondoltam a szökésre — mondta Gergő bácsi vacsora után, amikor a sör pompás bódulatában káprázatos szabadulásának történetét mesélte, és cigarettájának az asztalt kéken körbefelhőző füstjében, akár egy film, pergett le előttünk, ahogy Gergő bácsi, százötvened magával a sötét, szibériai erdőt fűrészeli, s nem a géppisztolytól tartva halogatja a szökést, mert az csak egyet durran, az ember lefekszik, és másnap nem kell fűrészelnie, hanem a végtelen hómezők kóbor farkascsordáira gondolva; délután négy körül, ami ott már majdnem koromsötétet jelent, Gergő bácsi hiába kutatta át már vagy egy tucatszor lyukas és nem lyukas zsebeit egy eltévedt csikk után, úgyhogy mire a táborba visszaérkeztek, szinte már se látott, se hallott a nagy dohány-éhségtől, még a sapka is csáléra állt a fején, hiába volt a zsebében húsz deka komiszkenyér; így azt sem hallotta, amikor a vasrúddal kongattak és kihirdették: a csehszlovák transzport és a magyarországi külön-külön sorakozzon. Az előbbi csoportban volt egy Lóránt nevezetű vallásos fogoly is, akinek az volt a feladata, hogy a megfagyott, agyonlőtt vagy éhenhalt foglyokat targoncán kollektív vermükhöz szállítsa, és bár számon tartotta a dohányzást, az ördög praktikájaként, már-már a paráznaság kategóriájába utalva irtózott a dohányzás gondolatától; így aztán a tarisznyája örökké tele volt mahorkával, majd komiszkenyérrel, majd megint mahorkával — csupán a feszületnek volt tarisznyája öblös mélyén örökös lakása. Gergő bácsi tehát gyanútlanul átballagott hozzá a zsebét már égető komiszkenyérrel, amely egészséges, sötét színével — ha éhesebb volt az ember (tehát szüntelen) — sonkára emlékeztetett, s a foglyok malacot gyurmáztak belőle. Amikor azonban Gergő bácsi megkapta érte a két doboz bűnös mahorkát, s a füstjétől — végre! — megint látni és hallani kezdett, már nem engedték vissza, főbelövés terhe alatt ott kellett maradnia a csehszlovák transzportban. „Az életben nem örültem még úgy golyó általi veszélynek!” — mondta, mert a csehszlovák transzportot másnap engedték haza... Aztán elmondta, hogy Lóránt az égre tekintve hálálkodott az istennek, majd a rátörő örömmámortól, és az ugyancsak rátörő, elemi erejű vizelési kényszertől hajtatva kicsit már túl is futott a latrinákon, és az örömtől elködösült szemmel rohant a kerítés felé, úgyhogy az egyik őr pukkantott egyet csípőből, Lóránt meg letérdelt, majd a szemében egy égboltnyi csodálkozással, elterült a hóban. A gyönyörűségtől borzongva hallgattam, hogy Gergő bácsi nem a komiszkenyér, hanem a mahorka jóvoltából indulhatott útnak a végtelen hómezőkön, ahol porhavat és távoli farkasüvöltést sodorva fütyült a szél, ám amikor elült, az égen a telihold bátorítóan kísérte útjukat; hosszú bolyongás, majd négy napi, szabad ég alatti alvás után, a francia partokon ébredtek, onnan egy lovakat szállító repülőgép hozta őket tovább, hazafelé, egészen Ukrajnáig, ahol egy Néger gőzöshajó kapitánya vette fel őket, majd végül szekérrel — egy harcias paraszttól kobozták el, aki előbb kaszával támadt rájuk, majd magába szállva, a nyárfa ágára csimpaszkodott, biztatva őket, hogy vigyék csak nyugodtan azt a
