Irodalmi Szemle, 1992
1992/4 - HIZSNYAN GÉZA: Vágyaink színháza (kritika)
Vágyaink színháza indítása; az érkező Blanche itt színészileg volt határozatlan, bizonytalansága nem volt meggyőzően a nem várt környezetbe kerülő figura bizonytalansága. Hiányzott belőle az a hiszteroid vonás is, ami az adott helyzetben, Blanche előéletét ismerve, elvárható lenne, s amiből szépen kibontható lett volna az alak — a színésznő által már nagyon szépen ábrázolt — érzékenysége is. Második kifogásomat jelentősebbnek vélem: Nagyszerű az a kétértelműség, amely miatt soha nem tudjuk, mikor őszinte Blanche és mikor „játszik” (Blanche ugyanis legtöbbször „játszik is”, ez alkatából és eddigi életéből is fakad, ennek legszebb példája második beszélgetése Mitch-csel, amit a színésznő egészen bravúrosan old meg), van azonban a darabnak egy pillanata, amikor Blanche egészen őszinte. Lelke legmélyéről hosszú idő után itt tör föl először az elfojtott súlyos trauma, a férje halála, melyben bűnösnek érzi magát. Ebben a jelenetben Kövesdi túl hangos, a pillanat nem válik el élesen a többi megnyilatkozásától (melyekben — mint feljebb írtam — remekül jelen van az őszinteség és „színészkedés” kettőssége), pedig ez kulcsjelenet, itt világosnak kell lennie, hogy Mitch jelenlétében olyasmi történt Blanche-sal, ami a férje halála óta soha: bensőségesen, őszintén tudott „vallani”. Ehhez nagyobb visszafogottságra lett volna szükség! Ha Dósa Zsuzsa és Kövesdi Szabó Mária alakításáról dicsérőleg szóltam, ugyancsak a legnagyobb elismerést érdemli a Mitch-et alakító Bocsárszky Attila is. Az anyjától lélekben függő, felnőtt kora ellenére még gyermeteg fiú gyámoltalansága jelenik meg ábrázolásában. A Mitch—Blanche jelenetek az előadás gyönyörű pillanatai. Mitch gyámoltalanságának ábrázolásában legsikerültebb a virágátadási jelenet, és az, amikor Blanche a zenét bekapcsolva közeledik feléje, mire ő védekezve maga elé kapja a széket. A rendezői potosság is tetten érthető a Mitch—Blanche jelenetekben. (Pl. amikor este megérkeznek az üres lakásba s a bizonytalan Mitch nyitva hagyja az ajtót, majd Blanche határozottan bezárja. Ennek a mozdulatnak jelentése van.) A négy főszereplő közül a legtöbb gond Pólós Árpád Stanleyjével van. A színésznek az utóbbi időben sokat sikerült javítania eddigi modorosságán, szövegmondásán is világosan észrevehető, hogy végre nagyobb gondot fordított beszédtechnikájának csiszolására. Sajnos Stanley szerepének a Beke értelmezése (és a darab) megkívánta összetettségét nem sikerült visszaadnia. Az állandó dühös ordítozással nem lehet lelki folyamatokat ábrázolni, lélektani motivációkat közvetíteni a színpadon. Ezzel sok részlet elvész a figurák közötti viszonyokból, s azok mozgatórugóinak feltárása is megnehezedik. A rendezőt (és részben a színészt is) dicséri azonban, hogy ez a veszteség nem „pótolhatatlan”, nem borítja fel az előadás egyensúlyát. A többi szereplő közül Danyi Irén Eunice-je az előadás egyetlen fájó pontja. A történetet mintegy keretbe foglaló két megjelenése hamis manírok, rossz színészi pózok gyűjteménye, s ez sokat levon az előadás értékéből. Inkább rendezői, mint színészi bizonytalanság Tóth Éva néger
