Irodalmi Szemle, 1992
1992/4 - HIZSNYAN GÉZA: Vágyaink színháza (kritika)
HIZSNYAN GÉZA asszonya, aki az előadásban teljesen funkciótlan, jelenlétét semmi sem indokolja. (Nyugodtan kihúzható lett volna, ha a rendező „semmit sem tudott kitalálni” róla.) Ezzel szemben érdekes a dráma talányának, a Mexikói asszony szerepének a megoldása. A sokszor „halálangyalként” aposztrofált alak itt fehérre mázolt arccal, virágait kétségbeesett, szinte segélykérő hangon kínálva jelenik meg, A „Floores!” kiáltás segélykiáltás és a vég jövendölése is egyben. Ifj. Ács Gyula zenéje az eredeti szerzői követelményeknek megfelelően a blues motívumaira épülve harmonikusan illeszkedik az előadás egészébe, inkább csak stílusos zenei hátteret mint esetleges többletjelentést szolgáltatva. Telitalálatnak minősíthetők Kádeková Viera m.v. jelmezei. Haščák Jozef díszlete funkcionális, jól bejátszható, gondot okoz viszont a bejárati ajtó elhelyezése (amivel az utcai rész egyszerre van baloldalon hátul az ajtó mögött és a bal első proszcéniumban), valamint a díszletfal mögött láthatóan szűkös hely, ami nehezíti a színészek mozgását. A bevezetőben leírtam már, most megismétlem: színháztörténeti jelentőségű előadás született a kassai Thália Színházban. Beke és csapata igazolta, hogy Kassán is létrehozhatók művészileg hiteles, értékes produkciók, melyek utat mutatnak színházainknak. Egyúttal azonban mérce is született: mérce, mely elválasztja a színházi műalkotást — az itt-ott még akadozó és pontatlan, de már mindenképpen jól artikulált, világosan érthető fogalmazást — a tiszta (színpadi) beszédet a gügyögéstől, az artikulálatlan „beszédkísérletektől”. Márpedig, ha a gyermek egyszer megszólalt, érthetően beszélni kezdett, a gügyögést nem fogadjuk el többé a kommunikáció eszközének! A remek színészi teljesítményeket látva fölmerül a színház vezetésének felelőssége is. Ezeknek a magas művészi színvonalon, őszinte, tiszta, kimunkált eszközökkel játszani képes művészeknek olyan feladatokat kell adni (és olyan rendezők keze alatt dolgoztatni őket), hogy tehetségük kibontakozhassék, hogy to-'ább fejlődhessenek, s ne vesszenek el a hamis álpátosz, a manírok, a rossz értelemben vett rutin mocsarában!
