Irodalmi Szemle, 1992
1992/4 - KEREKASZTAL - Folyóirat a lőporos hordón
KEREKASZTAL azoknak a törekvéseknek a befogadását, amit az Irodalmi Szemle megújulásában hangsúlyozottan képvisel, s ez egy elitista törekvés tulajdonképpen, ne kerteljünk, tehát az irodalom színejavát, legjobb lehetőségeit akarja közvetíteni, ez a szürke középszer dobja vissza. Szóval ez a lefokozott igény, amelynek megvannak az előzményei a szlovákiai magyar irodalomban — hol nincsenek meg? —, de ott talán erőteljesebben. Én emlékszem arra, amit Féja Géza írt a két háború között úgy általában mint diagnózist ezzel kapcsolatban. Azt írta, szó szerint idézem: „A toll minden magyar forgatója fontos nemzeti hivatást tölt be, tekintet nélkül arra, hogy a toll szántotta barázdában tiszta búza, vagy pedig tiszta gaz terem”. Ezt annak idején nagy felháborodás fogadta a Felvidéken, aztán eltelt húsz-huszonöt esztendő, és Koncsol László barátunk újra megfogalmazta ezt. Hogy mindig fenyeget annak a veszélye, hogy elkezd dőzsölni a dilettantizmus és a selejt az irodalmunkban. Most itt nem azokról van szó elsősorban, akik ezt művelik, hanem arról az olvasóközönségről, amelynek az igényeit ez a selejtnek is mondható, vagy szürke középszernek is mondható irodalom lefokozza, elneveli. Tőzsér Á.: — Hogy ki kit dob el, ki kit dob vissza, ebből az irodalom nem nagyon szokott profitálni. De úgy is lehet a helyzethez közelíteni, hogy — ha a szürke középszer eldobja ezt az irodalmat, akkor mi van? A jó irodalom is mindig eldobja a szürke középszert. A jó irodalomnak nincs szüksége a szürke középszerre, és hála istennek ez a szürke középszer az utóbbi három évben, 89-től általában, már nem az irodalomban világol, nem az irodalomban fényeskedik, hanem a politikában. S én nem sírok ez után a szürke középszer után.
