Irodalmi Szemle, 1992

1992/4 - KEREKASZTAL - Folyóirat a lőporos hordón

Folyóirat a lőporos hordón

kezte, és talán még meg is próbálta volna integrálni ót. Inkább elment, éspedig, azt hiszem, abból a fölismerésből kiindulva, hogy egy közösségnek, vagy egy nemzetnek a szabadságát csak a szabad individuum, csak a szabad egyén védheti meg. Tehát mihelyt az egyénnek az integritását lerombolod, akkor te már nem tudsz sem a nemzet nevében, sem semmilyen közösségnek a nevében és érdekében autonóm módon cselekedni.

Tőzsér Á.: — Miért annyira „aktuális” ma Fábry számunkra? Azért, mert Fábry kezdettől fogva és végig azt a „valóságirodalmat”, ha úgy tetszik sült realista irodalomfelfogást képviselte, amelynek nálunk még ma is nagyon sok híve van, s ezek úgy érzik, hogy ha Fábryt támadjuk, őket is támadjuk. S ami ebből következik: sajnos a mai Szemle olyan népfrontos politikát folytat majdnem, mint a régi Irodalmi Szemle, holott a helyzet megváltozott, s gyökeresen változott meg. S nem igaz, hogy a népfrontos irodalompolitika nálunk szükségszerű, s abból következik, hogy a szlovákiai magyar irodalomnak csak egy folyóirata van. Az utóbbi időben ugyanis ilyen viszonylatban is megváltozott a helyzet, ha nem változott volna meg, most nem ülnénk itt, ezen az országos fórumon. A magyar irodalmi élet, határoktól függetlenül, olyan mértékben egyszégesedett, hogy akinek az Irodalmi Szemle esetleges szellősebb, európaibb, modernebb szerkesztői gyakorlata nem felelne meg, az kereshetne magának máshol, a magyar nyelvterület más pontjain megfelelő fórumot.

Hizsnyai Z.: — Én visszakanyarodnék ahhoz, amit Grendel Lajos mondott a messianizmusról, illetve a morális szemlélet és az esztétikaközpontú szemlélet párharcáról. Erről Kosztolányi olyasmit ír, hogy a homo moralisszal szemben nem az erkölcstelen ember, nem a homo immorális áll, hanem a homo aesteticus. Ez fontos momentum, mert az immorálitás évtizedeiben sok, alapvetően esztétikai szemléletű író — félreértve saját szerepét — kötelességének érezte a homo morális melletti kiállást. Valódi arculatával azonban nem tudtak azonosulni, és irodalomként próbálták beállítani azt, ami valójában nem volt irodalom. Ez a magatartás egy sajátosan skizoid keveréke a két szerepnek. El kell tehát választani, hogy mi Fábryból az irodalom és mi a kisebbségmentő szerep, a vulgármoralizmus, az antifasizmus. Ez nem történt meg a mai napig. És ha egyszer majd megtörténik az objektív mérlegelés, gyanítom, nem sok minden marad az irodalmat jelképező serpenyőben. De nemcsak Fábryról van itt szó, hanem Fábry révén arról is, hogy az irodalmat mennyiben tartjuk olyan műfajnak, amellyel bizonyos politikai, társadalmi véleményeket tetszetős, épp ezért kellően hatásos formában fogalmazhatunk meg, és mennyiben tartjuk a művészi önkifejezés eszközének, tehát mennyire esztétikai és mennyire morális indíttatásúnak. Azt hiszem, abban van köztünk az alapvető nézeteltérés, hogy a sajátos kisebbségi szerep, a sanyarú sors, s a megmaradás-mítosz direkt megfogalmazása egyesek szerint belekívánkozik az irodalomba, a másik szemlélet szerint pedig ki kell onnan kívánkoznia,