Irodalmi Szemle, 1992

1992/4 - TÓTH LÁSZLÓ: Szembenézés, avagy még egyszer a nyolcvanas évekről (esszé)

TÓTH LÁSZLÓ

vonom tehát kétségbe, hogy Rácz Olivér esetleg közbenjárt az érdekemben, ugyanakkor az is valószínű, hogy az írószövetségből ekkor már a közbenjárása nélkül sem dobtak volna ki. Egyszerűen azért, mert írószövetségi tagként is bárkit el lehetett szigetelni. (Tudomásom szerint a pártvezetés szempontjából nálam sokkal kényelmetlenebb személyek sem veszítették már el ekkor az írószövetségi tagságukat.) Meg aztán az Irodalmi Szemléből sem dobtak ki; megírtam a naplómat kísérő esszémben is, hogy magam mondtam fel — a politikai hatalom ekkor már igen kifinomult módszerekkel őrölte fel az általa célba vettek idegeit. Pontosan fogalmaz Koncsol László, amikor úgy látja, hogy a játék a mi esetünkben — nevezetesen Varga Imréében és az enyémben — is „egyértelműen ugyanarra ment, amire minden hasonló esetben: hogy ismét szorítsanak egyet a csehszlovákiai magyar kultúra művelőinek torkán, hogy a diktatúra eszközeit a kommunista retorika mögé bújt szlovák soviniszták ellenünk fordítva anyagi terheket pakoljanak ránk, néhány embert nagyon, néhányat kevéssé, de azért emlékezetes mértékben megfélemlítsenek, néhányat kiprovokáljanak, egyet-kettőt elnémítsanak, s ha lehet, egyet-egyet az országból is kipaszírozzanak” (i.m.).

Azt pedig, hogy Rácz Olivér javaslatára vettek föl az írószövetségbe, megint csak nem vonom kétségbe. Hiszen nem is történhetett másként, mivel a Szlovák írószövetség választmányának tizenkét éven keresztül, 1977 márciusától egészen 1989-ig Rácz Olivér volt az egyedüli magyar tagja; Duba Gyula ugyanezen időszakban az ellenőrző bizottság tagja volt. (L.: Tájékoztató 1990, 27.1.) Annyi azonban hozzátartozik az igazsághoz, hogy nemzedékem számos tagjának — két-három-négy könyvvel a háta mögött (a tagfelvételhez minimum két megjelent könyv szükségeltetett) — évekig kellett várakozniuk az írószövetségbe való felvételükre. (Talán-tán Rácz Olivér nem támogatta őket eléggé?) S ugyan kinek lehetett volna szlovák kollégáink közül érdeke megvétózni Kulcsár Feri, Bereck Jóska, Varga Imre és a többiek felvételét? Hogy magyar kollégáink („kollégáink”?) közül kinek, arra vonatkozóan viszont volna néhány tippem.

Belém rúgott-e Rácz Olivér?

Ő azt állítja: nem. S én sem tudom hitelt érdemlően bizonyítani, hogy ott lett volna a belém rúgok között. Igaz, írásomban nem is állítottam ilyet. (Nem tudom hát, miért siet annyira igazolni önmagát?) Ám az is igaz — ami a naplómból nemkülönben kiderül —, hogy nem voltam túl nagy bizalommal iránta. Amikor például azt hallottam, hogy — finoman mondva — nemtetszését fejezte ki, amiért a Jókai napok záróünnepségén az egyik komáromi színész az Átkelés című versemet bátorkodott — igaz, gyanútlanul — előadni, s én néhány nappal később az Irodalmi Szemle szerkesztőségében kérdőre fogtam Ráczot, hogy mit tud erről a számomra nem a