Irodalmi Szemle, 1992

1992/4 - TÓTH LÁSZLÓ: Szembenézés, avagy még egyszer a nyolcvanas évekről (esszé)

TÓTH LÁSZLÓ

szólnia, mint amiről Rácz Olivér a nekem adott (magyarázkodó, önmentegető) válaszában egyáltalán írhatott. Az említett társadalmi libikóka azóta persze, hál’ istennek, épp az ellenkező pozícióba lendült, így hát joggal érezhetik egyesek, hogy most ők vannak lent. És sokan azok közül kerültek föl — egyféle történelmi elégtételnek fogva fel új helyzetüket —, akik a nyolcvanas években lent voltak.

Nem mintha én most fönt lennék. A libikókáról ugyanis már rég leszálltam; a „játékból” — amely persze vérre ment, mint minden igazi játék

— már a nyolcvanas évek közepén kiszálltam, amikor úgy döntöttem, hogy

— amint Tőzsér Árpád írta rólam — „kilépek” „a teljesen levegőtlenre ■normalizált- csehszlovák társadalomból” (Tőzs< r Árpád: Irodalmi esemény 1980-ban. Vasárnap, 1991. január U ), s eljövök az országból, ahonnan természetesen máig sem tudtam, s most már életem végéig nem tudok igazán szabadulni. Régi-új hazámba, Magyarországra költözve aztán már voltam annyira elővigyázatos, hogy igyekeztem nem felülni ama bizonyos libikókára, s azóta is mellette állva, mintegy kívülről szemlélem mindazt, ami idehaza és odahaza történik.

Belekevertem-e én Rácz Olivért... Mibe is?

így többek között Rácz Olivér (bizony, elég szánalmas) magamentegetését is, hiszen sem az nem érdekem már, hogy ne sikerüljön neki, de (természetesen) az sem — miért is lenne? —, hogy sikerüljön.

Egy valami tény: életünk egy bizonyos szakaszában mindketten benne voltunk ugyanabban a... szarban? játékban? — egyre megy. Elég ennyi, hogy mindketten benne voltunk. Következésképp téved tehát Rácz Olivér, amikor úgy véli, hogy én kevertem bele „emlékezéseimbe” szerény — ő írja így — személyét. Nem kevertem én bele bizony semmibe, a naplóm azonban — mint bizonyára másoknak az időből származó naplója is — valóban arról tanúskodik (s e kettő nem ugyanaz!), hogy ott volt ő is, mi több, azon az oldalon és olyan szerepben, ahogy az az Új Forrásban (és az Irodalmi Szemlében) megjelent. Kézzelfogható bizonyítékaim, igaz, nincs- nek, illetve nem sok van, az azonban, úgy gondolom, nem lehet véletlen, hogy a nyolcvanas évek társadalmi libikókáján velem azonos oldalon levők tudatában — és nem emlékeiben! — Rácz Olivér rendre ott szerepelt abban a díszes társaságban, melynek naplómból is kivilágló kártákony szerepét vitairatában tulajdonképpen maga Rácz sem igyekszik tagadni. Vagyis nem én „utalom őt boszorkánykonyhába”, hanem a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján s később játszott/vállalt szerepei sorolták (sorolják) őt azok közé, akik közt naplócsonkom (is) emlegeti. Ám ha most mégis úgy érzi, hogy ártatlanul és igazságtalanul került közéjük, annak egyedül csak az lehet az oka, hogy valószínűleg nem tett eleget és nem volt elég határozott és egyértelmű ahhoz, hogy most azok közt legyen/lehessen, akiket végül is igazolt az idő. Elvégre nem lehet mindent arra fogni, hogy valakire milyen