Irodalmi Szemle, 1992
1992/4 - DUBA GYULA: Halál hajnalban (regényrészlet)
Halál hajnalban A bús marósban azonban már új energiák éledtek, a plzeňi kalandok elképzelt látomásai megújitóan hatottak Rudira, új biztató ötletekre késztették. Nagy gonddal megfésülte hajzatát, bágyadt szeme már merészen csillogott, ruganyos lett a járása is. — Gyerünk az üzemi konyhára — szegte fel dacosan a fejét —, ott mosogat Agnesa! Jószívű, kedves lány, egyszer jó volt hozzám, és én becsülettel megháláltam a jóindulatát. Azóta kedvel, azt mondta, sosem felejt el! Őszinte bámulattal figyelte a Báró újjászületését, csodálkozva nézte, megélénkül és megtelik élettel, ereje visszatér, s arcbőre kiszínesedik. Hosszú fabarakban van az üzemi konyha, mint a munkások lakásai, minden hosszú, viharvert fabarakkokban van elhelyezve. Minden a háború utáni romokból épült fel, ezért minden átmeneti megoldás és gyors rögtönzés. Gálnak az életük is állandó rögtönzések állapota és átmeneti megoldás. Ilyen a maga élete, és a másoké is, még a Tušinsky úr élete is átmeneti megoldás, pedig őt gyakran és rendszeresen látogatja a felesége, hogy semmiben se szenvedjen hiányt. A valóság is átmeneti, melyben máról holnapra élnek, amennyiben ez életnek nevezhető! Ha pedig ez nem igazi élet, csak annak esetlen hasonmása, hamis lenyomata? Vagy talán nem más, mint az élni akarás tehetetlenségi erőinek a jelentléte? Ezeknek az erőknek a hatása löki őket napról-napra előre az időben, és meghatározza, mit tegyenek. Ők pedig mindig ugyanazokat a dolgokat teszik, hajnalban felkelnek, nyolc órát dolgoznak, esznek némi keveset vagy koplalnak és ismét lefeküsznek, ilyen szürke, egyszerű és könnyed életmódot határoztak meg számukra a tehetetlenségi erők. Megalázó unalom és tömény csalódás! Rudi-Bárót nem kísértik ilyen komor gondolatok. Átmeneti hitehagyott- sága elmúlt, sikeresen ellenáll a tenetetlenségi erőknek, bágyadtságát és gyónási hajlamát lerázta, mint vízbe dobott kutya a parton bundájából a vízcseppeket. Az üzemi étkező hátsó — a konyhába vezető — ajtaján belépve már régi, kimért modorú és nemes fejtartású, határozott férfi benyomását kelti. Tiszteletre méltó biztonsággal tűnt el Gál tekintete elől, valahol párolgó levesek, nagy rézüstök és óriási mosogatódézsák között halad célja felé. Lám, Gál pesszimista alkat, könnnyen elveszíti a reményt. Már csak Tušinsky úr nagylelkűségében bízik, a demokrata vasmunkás ízes háziszalonnájában és maga főzte bablevesében. Rövid idő után merev arccal, de sugárzó szemekkel, a győzetesek hanyag nyugalmával jelent meg az ajtóban, pofacsontján kipirult az arcbőre, sasorra szikrázni látszik a csípős tavaszi szélben. Kezében — ez nem lehet igaz! — egy fél kenyeret tart újságpapírba csomagolva, a másikban papírzacskó, később kiderült, kilónyi ízes szafaládét tartalmazott. A dinamithoz hasonlító, sárgásbarna rudacskák — ahogy a zacskóba dobálták őket — összevisszaságuk esetlegességében is csodálatosan, ínycsikladnóan csillognak.
