Irodalmi Szemle, 1992

1992/4 - DUBA GYULA: Halál hajnalban (regényrészlet)

DUBA GYULA

Felemelő látvány, nem lehet még vége, Gál újabb meglepetést vár. Nem is csalódik, a Báró nyomában fehérköpenyes nő nyomul gumicsizmában, keze vörös és dagadt a forró mosogatóvíztől. O Agnesa, mutatja be Gálnak, a világ legjobb mosogatóasszonya s a legnagylelkűbb asszony, akit ismerek! Gál nem tudja, a legjobban mosogat-e vagy a legnagyszívűbb-e, ez azonban most nem fontos, ebben a szent és magasztos pillanatben teljessen lényegtelen. Agnesa bizalmatlanul végigméri Gált és ajkát biggyeszti. Tűrhető alakú nő, bár ormótlan gumicsizmái, melyekről zsíros lucsok folyik alá, semmit nem tesznek hozzá amúgy is mérsékelt nőiességéhez. Orra egyenes és hegyes, hosszú, világos hajzata elhanyagolt kócgöngyöleg. Gál gyors oldalpillantással sok-sok barna szeplőt fedez fel az orra tövén és két orcáján a szeme alatt. Lopva szemlélte őt Gál és azon nyomban fel is nyögött lélekben a keserűségtől; Rudi, a Báró környezetében még véletlenül se merül fel gusztusos és vonzó nőszemély! Eltramplisodott konyhatündérek és kivert szukák, uramisten, milyen szörnyű átok ül a Bárón, talán ez az igazi sorscsapás? Ez lenne a talpig férfiakat sújtó, igaztalanul kemény büntetés ismeretlen bűnökért?

Báró azonban semmi hasonlót nem érez, kenyérrel és szafaládéval a kezében borús gondolatok nem foglalkoztatják. Jóindulatúan és gyengéden veregeti Agnesa hátát, sokat Ígérőén megpaskolja köpenybe vesző tomporát, és találkát beszél meg vele, kissé bizonytalanul. Nem a helyet és időt adja meg, tehát a randevú pontos adatait, hanem a napot, amelyen majd felkeresi Agnesát. Nem megyek el, nyugtatta meg Gált, látva annak borús tekintetét, ilyen madárijesztővel nem adom össze magam! Agnesára azonban még szükségünk lehet, nagy-nagy ínség és kilátástalan nyomor idején! Legközelebb azt mondom majd neki, hogy éppen aznap látogatott meg az édesanyám!

Gál szobájában, Tušinsky úr bableveses fazekában főzték meg a szafaládét. A maradék kenyeret sósán fogyasztották. A Báró végighevert Tušinsky úr ágyán és teljesen visszanyerte önbizalmát. A helyzet nagyszerűségében feloldódva, szokásos, kimért eleganciáját is feladta, pózai kedélyesen feloldódtak, bőbeszédű és családias lett, mint egy nagy tapasztalatú, rutinos vigéc.

— Szívemből mondom, gyere Plzeňbe, Gál! Aranyéletünk lesz, ígérem neked. Nem ismersz még, tudom, mit kell tenni jobb helyeken! Először is pompásan felöltözünk! Csőnadrágot varratunk magunknak és vásárolunk egy tucat csíkos kereppszilon zoknit, meg néhány kockás inget, amilyet a cowbojok hordnak a vadnyugaton. Klausz lesz, Gál! Sötétzöld, széles fazonú mongomerákot is varratunk! Ott leszünk igazi jampecek, a nyugat közelében, valódi, elegáns jampecek, testvér! Nem is sejted, mennyire bírják a magyar srácokat a cseh nők! Meg a németek, a csinos fräuleinek, Gál! Buknak a magyar jampecekre, ők az igaziak. Imádják a kalandot és van képzeletük, a képmutatást pedig nem ismerik. Könnyen lefeküsznek, s ha valami nem stimmel, semmi baj! Nem történt semmi, kisztihánd, gyerünk