Irodalmi Szemle, 1992
1992/4 - DUBA GYULA: Halál hajnalban (regényrészlet)
Halál hajnalban Vége, egy mítosszal kevesebb, gondolta Gál. Újabb elveszett illúzió! Már nem várt a Bárótól segítséget. Beigazolódott egy sejtése, amely egy idő óta gyanúként élt benne. Most minden világos lett előtte, a gyalázatra fény derült, esendősége nyilvánvalóvá vált, a Báró leleplezte magát. Szánalmas póza titkolt tehetetlenség! Nőfaló híre, heroikus kalandjai hazug mesék. Rudi bárósága, kihívó férfiassága és markáns lénye üres póz, számító formaság. Pompás megjelenése titkolt keserűség álarca, számos nagy kalandja naiv képzelődés, bocsánatos hazugság. Markáns egyénisége végzetes belső bizonytalanságot rejteget. Magányos álomkergető, mint Gál maga is, nagy idegenség veszi körül, amelynek falait nem törheti át! Bizonytalanságát hát pózokkal takarja el. Szabad és kóbor lélek, büszke és önérzetes a maga módján, bensőjében becsvágyó, mindennapi kényszerhelyzetei mégis megtörik. Ő sem lépheti túl az árnyékát! Betkához bizonyára a szükség vitte, a magány és kielégítetlenség, a démon karjába kergette az elviselhetetlen elhagyatottság. Mindezt maga is tudja, szégyelli is, de nem adja meg magát! Olcsó és közönséges viszonyukat nagy szenvedélynek nevezi, Betka testi éhségét pedig mély érzésnek, amely megperzseli a lelket és nemessé teheti két ember kapcsolatát. Rendkívüli hajzata és merész arcéle sem fedhetik már el Gál elől a nyomorúságát. Meztelen a király!, nézte őt. Sajnálta a Bárót. Átlátott rajta, mégsem érzett fölényt vele szemben, mert Rudi nevetségességében a maga kilátástalansá- gát is meglátta, megérezte benne sikertelenségre ítélt akarata kudarcát, amely ebben az idegen világban les rá és bevárja őt. Rudi látványos kudarca az ő vereségének is előhírnöke, a Báróban az ő balsorsa is megtestesül. Sajnálata azonban előbb keserűséggé, majd indulattá változott. Számonké- rő harag és tehetetlen indulat fogta el, melyet akkor érzünk, amikor valaki miatt, rajtunk kívülálló okokból, de máson számon kérhetőn utolsó illúzióinkat is elveszítjük. Szükségét érezte, hogy a Báró tudtára adja, átlát rajta és csalódott benne. Kíméletlenül számonkérte rajta a csalódását, de talán még a saját aggályait is. — Hallod, Báró, sok szép beszédedet hallottam, nagy hősi szavakat. Mintha több lett volna szavaid füstje, mint a lángja. Nagy bajban vagy te is, komám! Kemény, idegen világ ez itt nekünk, nem gondolod? — Nehéz élet bizony, az örömöt nem adják ingyen... — nehezen oldódott, fogva tartotta a pózok páncélja, a Báró önmagával szemben is védekezett. — Magamnak is keményen meg kell küzdenem minden sikerért. De én nem engedek, én nem török meg, testvér! — A nők... Hát persze, sok gond van velük... — Gál ravaszul puhította összeomló magabiztossága romjait —, hallod, Báró?! Nincs is neked annyi nőd! Egy se jut egy ujjadra, nemhogy tíz! Nem lehet nagy választékod, ha Betka hetekre lekötött és ennyire kikészít. Ej, Báró, nem vagy te olyan ellenállhatatlan szívrabló! A lányok szavakkal vannak körülbástyázva és a szívük bevehetetlen vár. Idegen, rideg világ ez számunkra, Báró!
