Irodalmi Szemle, 1992

1992/3 - FARNBAUER GÁBOF: Fantazmák 5. (gondolatregény)

Fantazmák 5.

mondat között már ott van az űrutazáshoz szükséges mozdulatok sorának leírása is.

2.4 Az ösztönök, hajlamok, érzelmek, logikák, esztétikák, technológiák, jogrendek... formájába szemeződön tetszőleges gondolatok organikussága EMBERI SZEMÉLYISÉGET alkot, amelyben az AKARAT nem bármit és nem bárhogyan akar a gondolatok tetszőlegességének végtelen univerzumából, hanem csak azt, ami abból aktuálisan rendelkezésre áll. A világról, és elsősorban önmagáról mindenkor bármit gondolhatna, de ez a „bármi” csak gondolata artikulálatlan tetszőlegességében van számára jelen. Aktuálisan viszont csak egzisztenciális kötöttségekben és szekvenciálisán végiggondolható véges alternatívákban lehet tudása önmagáról. Tehát annak ellenére, hogy bármit gondolhatna magáról, annak fogja hinni magát, amit ténylegesen elgondol. Vagyis a végsőkig el van előle takarva az, hogy ő tulajdonképpen a GONDOLKODÁS, mert nem A gondolatainak fogja magát tekinteni, hanem annak, AMIT gondol magáról.

Nem gondolatai „létével” azonosul, hanem azok „tartalmával”.

(Pedig a gondolatoknak csak a léte „igaz”, a tartalmuk csak alternatíva.)

Ónmagát érintő és önmagát meghatározó gondolatai a végsőkig elhatárolódnak attól, hogy ezek „csak” gondolatok; és ösztönökké, hajlamokká, érzelmekké, mániákká... válva EMBERI MIBENLÉTTÉ rögzülnek.

3. Ebből következik az, hogy az ember

— világról szóló gondolatai,

— önmagáról szóló gondolatai

— és a „semmiről sem szóló"gondolatai (képzelet) látszólag elszakadnak egymástól, és külön „életet” kezdenek el élni.

3.1 A világról szóló gondolatok („tudás”), az önmagáról szóló gondolatok („azonosság”) és a semmiről sem szóló gondolatok („képzelet”) között mindössze annyi a különbség, hogy ez utóbbi sokszorosan (látszólag összemérhetetlenül) szertelenebb, mozgékonyabb. De ilyenek a világról szóló gondolatok és az önmagunkról szóló gondolatok is, csak ezek „külső” segítséget kapnak, hozzákapcsolódnak valamely objektív vagy szubjektív vagy tevékenységszerű huzamosságokhoz, aminek következtében maguk is (mint gondolatok) ismétlődést, tartamot, huzamosságot nyernek.

3.2 Az ösztön elképzelhető úgy, mint egy csökönyös, állandóan önmagát ismétlő gondolat, amely nemigen akar közösködni más gondolatokkal. Például, az a gondolat, hogy „nőt akarok!”. Ennek a gondolatnak mondhatok fűt-fát, mindig azt fogja válaszolni, hogy „nőt akarok!”. Jelen van bennem egy fiziológiai késztetés, amelyhez gondolatot kapcsolhatok, és abban a pillanatban ez a gondolat kiemelkedik tartósságával a többi közül. A többi gondolat kavarog szertelenül össze-vissza, alkothatnak logikát vagy költeményt, de ha bármikor találkoznak ezzel az eggyel, ő csak azt fogja mondani, hogy „nőt akarok!”. Ez egy olyan „valaki bennünk”, akinek nincs más hozzáfűznivalója a dolgokhoz! Akinek ez az egyetlen gondolata.