Irodalmi Szemle, 1992
1992/3 - HIZSNYAI ZOLTÁN: A hallhatatlanság angyala (esszé)
HIZSNYAI ZOLTÁN ”Es haliám az ő szárnyaik zúgását”, mint Csernyenkó műszervi csúcstechnológiájának diszkrét berregését. Igen finom szerkezet. Kihúz még egy rövid érát s néhány régi regisztert. Majd meglátják! Kukurikúúú! Na és aztán! Van ki esze-, van ki meszesedik. Aki majd teheti (na, ki?), gyorsan felejt. Mintegy kárpótlásként. És nemcsak a záróakkord enyészik el korán, hanem egyszerre minden. Csak a mészváz marad és az elmeszesült agyak. Egész hegyvonulatok. Karsztvizekkel, barlangokkal, cseppkövekkel — virágcsipkésekkel. A végső és örök virágzás. Eddig az idézet. És most kicsit másképp — ugyanerről. Jelen írásom megjelenésének idején tartja közgyűlését a Csehszlovákiai Magyar írók Társasága, az a hazai magyar írókat tömörítő szervezet, amelynek a föntebb jelzett kereke-ki-nincs-beszélgetések szervezése mellett egyetlen valódi funkciója az Irodalmi Szemle fölötti felügyelet gyakorlása. A legfontosabb lapgazdai teendők közé tartozik a főszerkesztő kétévenkénti újraválasztása (a régi mandátumának meghosszabbítása vagy új főszerkesztő kijelölése). A lap belső munkatársait a mindenkori főszerkesztő választja meg. A most esedékes tisztújítás a CSMÍT március 19-i közgyűlésének napirendjén szerepel. Talán lapunk olvasóinak sem meglepő, bennfentesebb irodalmi körökben pedig nyílt titok, hogy a Szemle jelenlegi szellemi arculatát elfogadó vagy azzal egyenesen szimpatizáló íróink és az ellentábor között ezen a közgyűlésen lefolyó szavazatháborúban dől el az Irodalmi Szemle elkövetkező röpke két évének a sorsa. Ennél több már nemigen. Ha a CSMÍT szavazni jogosult tagságát szemrevételezzük, láthatjuk, hogy — kis szervezéssel — ennyi viszont majdnem bizonyosan. Mivel írásaimmal nagy mértékben hozzájárultam az írótársadalom jelenlegi erős polarizáltságához és a Grendel Lajos nevével fémjelzett Irodalmi Szemle szimpatizánsainak valószínűsíthető csatavesztéséhez, kötelességemnek tartom az ellentáborral elsőként tudatni, hogy megsüthetik a szavazataikat. A Kalligram kiadó gondozásában rövid időn belül új, független irodalmi havilap indul. Tehát a tisztelt leszavazok csak kisebbik részben érik el a céljukat. Irodalmi küldetéstudattól fűtött (rend)teremtői hajlamaikat lapgazdai mivoltukban bőségesen kiélhetik ugyan, ám a magasztos kánonjukba beszűrődő falsokat mégsem sikerül kiiktatniuk az irodalmi életből. Döntésük fontosságába vetett hitüket tovább nyirbálandó, megjegyzem, ennyi minden verbuválás, térítés, szervezkedés, minden szavazási komédia nélkül, sőt, akaratuk ellenére is megtörténik. Én, mint forró vérű márciusi ifjú, a jeles márciusi napon egyedül a nyilvános szavazás szorgalmazására szorítkozom. A választás, persze, szigorúan demokratikus játékszabályok szerint zajlik majd, de az az apró szépséghibája azért meglesz, hogy az irodalmi értékítélet
