Irodalmi Szemle, 1992
1992/3 - HIZSNYAI ZOLTÁN: A hallhatatlanság angyala (esszé)
HIZSNYAI ZOLTÁN A fönti kissé sűrű betétet mutatványnak szántam: így is lehet. Persze megvan a veszélye, mint minden emelkedettségnek és verbális centralizációnak. Csínján kell vele bánni. Ám, irodalomról szólván, ez a metaforákkal, szótalálmányokkal zsúfolt, erőltetettségében is kissé bombasztikusnak ható modor még mindig megfelelőbb, mint a blikkfangtalan tudományos bikkfa- nyelv szálkás szellemtelensége. Nem lehet úgy beszélni az irodalomról, mintha adóívet elemeznénk. A nyelv művészetéről, érdemben, csak művészi nyelven szólhatunk. És nemcsak azért, mert így szebb. Képzeljük csak el a fordítottját: megverselhető-e egy műszaki leírás? Illetve, hogy pontosítsák inspirál-e a művészi nyelv egy új emelőszerkezet megalkotásában? A hozzászóláshoz adekvát nyelv viszonylatában a kulcsszó az inspiráció. Ha a vizsgálódáshoz választott nyelvi közeg eltér a vizsgálat tárgyának nyelvi közegétől, tárgy és tárgyaló nem inspirálják egymást új felismerésekre. A szimbiotikus egyensúly felborul, s ami marad belőle az csak egyirányú s pusztán haszonelvű kötődés. Szentségtörés, amit mondok, de a gondolat- gléda ide vezet, s a gyakorlat is bizonyítani látszik: az irodalmi tanulmányok (tanulmány ’’igényű”, egzakt nyelvezetű kritikák és esszék) a szépirodalom apropóján önmagukat inspirálják és termelik újra, míg az irodalom aktuális és létkérdéseit maga az irodalom tárgyalja és inspirálja új módon megválaszolhatóvá. Az irodalomtörténet pedig tulajdonképpen az irodalomtudomány és önmaga története. A szépirodalmár nem tud mit kezdeni a tudományos irodalomszemlélettel. Más kérdés, hogy a szépíró gyakran irodalomtudori babérokra is pályázik, s ha sikeresen osztja meg pszichéjét, ki is érdemelheti azokat. Ettől azonban művészi énje semmivel sem lesz gazdagabb. A művészi ént csak komplex hatások érintik közvetlenül. Közvetve viszont — mint a kulturális közeg egy eleme — még a büntető törvénykönyv is hat rá. Persze az egyes közvetett hatások mértéke különbözhet. Jellegük azonban nem. A bennünk lakó művész a magvas literatúra-elméleti megállapításokat saját emócióival, érzékszervi észleléseivel (stb.) asszimilálva teszi a maga számára közvetlen hatásúvá, egyszersmind inspiratívvá. (Véleményem szerint a művészi irodalom és az irodalomtudomány jelentős minőségeinek korszakonkénti együttes kirajzásai nem ok-okozati összefüggésekre vezethetők vissza, hanem az adott korszak kedvező alkotói légkörének minden szellemi tevékenységre egyként üdvös szellempezsdítő hatására. Sietek hozzátenni, hogy a kedvező alkotói légkör néha akár társadalmi kataklizmáktól terhes korszakokban is kialakulhat.) Amikor nyelvezetet (stílust) választok — logikát választok (- "stíllogika”). S egyben kreativitásom működésének irányát is megszabom. Intuícióim választott nyelvezetem bonyolult belső logikájából adódnak. Az intuíció nem gondolati mutáció, hanem stílusom belső logikájának láthatatlan barlanglabirintusából váratlanul feltörő, dialektikus előzményeit annak rejtelmes struktúrájában hordozó gondolatkreáció. És ez a gondolatteremtés stílusom esztétikája szerinti.
