Irodalmi Szemle, 1992

1992/3 - HIZSNYAI ZOLTÁN: A hallhatatlanság angyala (esszé)

A ha//hatatlanság angyala

magam okozta üvegházhatás következményeként — magamra maradok mardosó kétségeim katlanában.)

Még mielőtt mondandóm köz epébe vágnék, némi szerencsét bekasszírozandó, nagy hévvel igyekszem újdonsült bálványállatom púpjait megérinteni (Vaj megéri-e inteni?!), de a rémült sivatagi hajó mindegyre megugrik — úgy látszik, a púposok közt rossz híre járja opusaimnak.

Hogy félnek a papírtól... Fogja az ember a tollat és ír, mert szeret — és írni is szeret —, na és hébe-hóba odamondogat, adomázgat, célozgat, ...de semmi több. Nem lő! Hisz ló az abra

coltja s ráadásul vízi. Még azt sem süti el. Pecsenyéjét sem sütögeti. És mégis megpróbálják lépre csalni — de nem lép. Egyszerre — semmiből semmi! — nuku esti rétes. Mekkora hajcihő... Különben megértem.

Nekem megérte?

Legalább, ha úgy érezném, hogy fontos kérdésekben tettem le a garast! De, istenemre, nem! Nem is erről akartam beszélni. Fábry és mítosza, népi és urbánus, s egyéb kitérők is csak szemléltetni kellettek. Egy fölinjekciózott mítoszokban élvelgő, terjengősségében is puritán, aszkétizmusában is fecsegő, humortalan és prűd, rögeszméknek elkötelezett és üldözési mániás gondolkodásmód elegáns rajzát kívántam adni, hogy egy általam felszabadultnak, szellem- és emberközpontúnak vélt gondolkodói magatartással állíthassam szembe. Ezzel szemben az történt, hogy a számomra fontos személyiségek részéről is megnyilvánuló elemi félreértések eredeti célomtól mindinkább eltávolítottak, s az általam eredetileg szimbólum értékűvé egyszerűsített-fokozott negatív jelenségeket, melyeket a későbbiek folyamán — indokolt esetben

— mintegy előregyártott elemként használtam volna a gyorsabb haladás végett mint egyfajta zanzásítva körülírt verbális univerzáliákat. Nos, ezeket a könnyen mozgatható, dobozolt részkonglomerátumokat föl kellet, hogy nyissam. Ez a kellemetlen, de kikerülhetetlen művelet vitairattá szegényítette ugyan írásműveimet, de eredeti szándékomat — nevezetesen hogy a fönt leírt szellemi közeget kritikával illessem, illetve, hogy egy alternatív magatartás modelljét bemutassam — a rámkényszerített körülmények között is követni igyekeztem. (Nem rezeltem be, rezem épp ezért talonban maradt. Sértetlenül s értetlenül. Lesz-e még erőm kivágni?)

Azt is mondom, ahogy mondom.

Irodalomról lévén szó, a mondás mikéntjét mondom.

Magamról lévén szó, létezésem választékosságának mértékét mondom.

A Mindenségről lévén szó, a mérhetetlenül sokrétű s egyívású mívesség műveltetőjének igéjét zengem.

Ahogy mondom, az minden, amit organikus létezésem révén mondhatok. Amit ezen túl mondok, csak aktuális léthelyzetem függvényében érvényes. S azzal együtt párállik...