Irodalmi Szemle, 1992

1992/1 - Mórocz Mária: Tájkép M.-nek; Színház (novellák)

MÓROCZ MÁRIA

Tájkép M.-nek

Ha az élet az árral úszik, a halál pedig az árral szemben - nem tudhatom meg, hol a torkolat.

Ha az élet ár ellen úszik, a halál pedig az árral - nem tudhatom meg, hol a forrás. Vladimír Holan: Tudás

Amikor a szándék elvéti az arányokat. Első jelenés: A szél átjárta a csontot is. Második jelenés: A madarak meghazudtolva a predesztinációt, vijjogva zuhantak önmaguk alá!

A mentegetőzés szándéka nélkül: A történelmi megközelítés egy ismétlődő (akár) matematikai egyenlet (álmaimból).

A szél átjárta a csontomat is. A madarak vijjogva zuhantak néhány métert. Azután továbbrepültek. A háttérben néhány fa, mozgásuk nem követhető. A viszonylagosság. De tudjuk, amit tudunk. Az ég kékje, szürkéje. Egsége nyitott tenyér, álmos suhintásra sem. Kapaszkodónak kínálkozik a horizont. A lihegő utolérhetetlenség. Csontod feszülő (akaratlan) magakelletése az ív hozzá. A felhők követhetők, árnyékuk barázdát von. Vonulásuk. Szemlélődik a gyanútlan, holott már rég része a történésnek.

Jelenés: A szél átjár. Kimondhatatlanul. Hajad a vállamhoz ér. Milyen furcsa. Csak néhány napja érintettük meg egymást. Azóta már fázósan járnak az emberek az ablakod alatt. A fák a háttérben egyre jobban megadják magukat. A repkény. Itt táncol benned remegve. Meglepne, ha ez sem tartozna az egyenlet tárgykörébe.

A bizalmas melegség pillantása. Ezt akartam kimondani már napok óta. Amikor megtörténik. Istenem, mindennek megvan az ideje. A fák innen az ablakból, amikor érzem a kulcsot a zárban. Az a néhány méter. Újra a repkény a kőfalon. Az árnyékok megnyúltak, mintha a nap kisütne. Összegyűrt papír mozdul a járdán. Pillantásod vállamon. Nem látva is tudom, szemed már a horizonton.

Szivárványhártyád a fák színéről. Bennem az igenlés. Egyszerre nyúlunk az ablakhoz. A bizalmas melegség pillantása.

: A szél. Istenem, milyen tehetetlenek vagyunk.