Irodalmi Szemle, 1992
1992/3 - KULCSÁR FERENC: Imádságok IX. (esszé)
Imádságok IX. Az ember aztán ezt gondolja: Ha mindennek oka van, akkor a világ egy merő paradoxon, s nem lehet megválaszolni. Mert akkor nincs jelenség, amely ne rejtene magában újabb és újabb jelenséget, a végtelenségig. A végtelenség pedig nem definiálható, hanem a tudat őrülete. Vagyis: a világ végső soron őrület. Az ember választhat jó és rossz között, élet és halál között, Isten és istentagadás között. Egy pisztollyal megvédheti magát, s megölheti vele embertársát. Szerethet és gyűlölhet. Megmentheti és elpusztíthatja a földet. Az ember az egyetlen szabadon választó lény. Szabadsága olyan félelmetes, hogy átkozott miatta a föld. Az emberen Isten átka van, ezért szabadsága istenverte szabadság. Ezért létezik a kapzsiság: a természet fékevesztett leigázása, háborúk a mások javainak megszerzése okán, nacionalista hőbörgés és őrjöngés a „más” nyelvűek leigázása és birtoklása okán. Ezért igaz, hogy az ember embernek farkasa. Az oroszlán esetében tiszta a képlet, mert az oroszlán az oroszlánnak oroszlánja. Az ember mindaddig farkasa marad az embernek, amíg az ember meg nem ismeri önmagát. Az önismeret pedig nem egyéb, mint annak a világos felismerése, hogy élet és halál urai nem mi vagyunk. Ha ezt mindenki felismerné, akkor az ember az embernek embere lenne, hiszen az ember lényege az em berség. Ki hát az élet és halál ura? Milyen régen tudjuk! S mennyire nem e szerint élünk és halunk! Az élet és halál ura — a Lét. A Lét oka pedig — Isten. Az Ő malmai, ránk mért átkai pedig — lassan, de biztosan — addig fognak őrölni, míg el nem pusztítjuk egymást, vagy addig, míg a hét idő el nem múlik felettünk, s felismerjük, Nabukodonozorhoz hasonlóan, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és akinek akarja, annak adja azt, és az emberek között az alábbvalót emeli fel arra. Nabukodonozor föld közepette álló fáját, mely nagy volt és erős, és magassága az égig ért, és az egész föld széléig volt látható, s melynek levelei szépek voltak és gyümölcse sok, és táplálék vala rajta mindeneknek, hét idővel ezelőtt kivágták, a birodalom elvétetett Nabukodonozortól. De a fa gyökereinek törzsökét meghagyták, hogy hét idő után újra kizöldüljön... Én hiszem, hogy az élet és halál urának, Istennek szüksége van ránk. S az embernek szüksége van Istenre. Ha Isten — bennünk — meghal, mi is törvényszerűen meghalunk. Ennek felismerése nélkül nincsen etika. Etika nélkül pedig nincsen élet, nincsen szeretet, nincsen irgalom, nincsen megváltás.
