Irodalmi Szemle, 1992
1992/3 - GYŐRY ATTILA: Táncház (novella)
GYŐR Y ATTILA Táncház „ Miafrancosfenétkeresünkitttepinyó?” kérdem morfondírozva a barátnőmet, ezt a Pinyót, aki itt kucorog mellettem a széken, s ordítozik a pihentje a banda bőgésére. „Adjnekiadjnekiteállat...” kiabálja, s apró kezeit ökölbe szorítva veri a levegőben a taktust... „Hátezmarhajó” mondom megint, de csak nem felel. Teljesen beállította magát... Éppen az egyik suttyó kocsmába igyekeztünk, mondtam is neki, hogy „bevágunkegypofasörtbébi”, mikor látom ám, hogy két folkbuzi lavírozik velünk szemben az utcán. Hát rögtön egy végünk lett, mert a két csaj tisztára kinézett minket, láttuk már rajtuk messziről... „Teidefigyelj” mondták nekem, mert valahonnan már ismertek. „Nami- van” kérdeztem, ahogy leállítottuk magunkat egymás mellett. „Gyertekelma- esteidemegodaingyombingyomezmegazhogy... hogy... hogytáncház” mondta a csaj okosan, kurvára intelligensen. „Hátizé”. „Jólvanjólvan” böködte a vállamat a Pinyó. „Nelöködj. Úgyis tudomhogymitakarsz...” „Namitnamit?” „Háteztmegazttudodteazttudod” nyomtuk egymásnak a rizsát spéci intelligensen, naná, passzolgattuk a döntést. Bevágtunk néhány sört, figyeltem a Pinyót, ahogy kortyolta a sörét, a grimaszait, miegymás, és eszembe jutott a Bandika, aki mindig is ott nyörrögött a fülemben. „Hülyevagytesünehülyeértedhanemutazolegyilyen- nőre.” Hát igen, ez a Pinyó egy tényleg jó fej... meg barát... ... Már messziről hallani lehetett az izét, a népi zenét, az ajtónál tele volt a placc, játszották az eszüket, forgolódtak maguknak a tagok nagy ganggal, senki sem tudta, hogy mi van. Behúztunk az ajtón, megdumáltuk a jegyesnénit. „Ahugomatkeresemőisilyesmiizé..." mondtam szemrebbenés nélkül. „Jéde- vicces” mondta a néni két dioptria mögül. „Igenigenmarhárabizony”. „Majdadokénnektekelisszátokapénzeteketdejakultúráramegnincs” sikítozott, csinálta a problémát, pedig nem is volt telihold. Nagysokára beengedett. „Aztahétszentyit. Honnanafenébőljöttekezekittössze?” kérdeztem elbambul- va ennyi folkbuzi láttán a Pinyótól, aki szó nélkül, tisztára otthonosan húzott át a termen, teljes gőzzel, hogy a banda mellett a székeken landoljon... Hát most itt ülünk, nézünk szerteszéjjel, figyeljük az ipséket és cikizzük a tagokat. „Odanézzarraasuttyóra” röhintek a Pinyóra. „Nane. Honnanveszedafigu- rátlehethogyjótag”. „Tudomanyukámtudom”. „Namibefogadjunknamibe”. Rámegyek a palimadárra, a tag ide-oda ingázik, figyeli a népséget, látni lehet, hogy tapadni akar valami jobb partira. Az ilyenek nyomják a meredek
