Irodalmi Szemle, 1992
1992/3 - KISS GY. CSABA: Nemzeti kisebbségek Közép-Európában (tanulmány)
KISS GY. CSABA 1920-ban Csehszlovákiában a lakosság 34,5 %-a (a csehek és a szlovákok együtt számítottak többségi „nemzetnek”), Jugoszláviában 18,8 %-a (a szerbek, horvátok, szlovénok együtt voltak többségi „nemzet”), Lengyelországban 31,1 %-a, Magyarországon 10,4 %-a, Romániában pedig 22,3 %-a volt kisebbségi. Négy évtizeddel később ezek a számok a következőképpen változtak: Csehszlovákiában 6,1 %, Jugoszláviában 10,8 %, Lengyelországban 1,3 %, Magyarországon 1,8 %, Romániában pedig a lakosság 14,3 %-a volt kisebbség. Magyarázatul el kell mondani, hogy csökkentették a nemzeti kisebbségek létszámát a nagyszabású kitelepítési akciók, az 1945-ös német exodus, a lakosságcserék és a határváltozások. De hozzá kell tenni, hogy a kommunista totalitarizmus sem pártolta a „különbözést”, tudatosan vagy kevésbé tudatosan gátolta a kisebbségeket sajátosságaik megtartásában, s erre az időre esett a térség nagyfokú iparosítása és urbanizálása, ami szintén az asszimilációs tendenciákat erősítette. De a szembetűnő különbség rögtön nem akkora, ha a szövetségi államok alkotórészeit külön vesszük figyelembe. így világosabban látszik, mekkora súlyú problémáról van szó; ezt különösen Jugoszlávia köztársaságainak a példája mutatja. Szlovéniában a lakosságnak mintegy 15 %-a tekinthető a nemzeti kisebbségekhez tartozónak; Horvátországban a konfliktust kiváltó okok legfontosabbja volt talán a köztársaság mintegy 12 %-nyi szerb lakosságának a helyzete, de ismeretes, hogy Macedónia kb. 18 %-a albán, a Szerbiába tagolt, autonómiájától megfosztott Koszovó tartománynak pedig közel 90 %-a albán nemzetiségű. A közép-európai nemzeti kisebbségeket több szempont alapján lehet csoportosítani. Következő vázlatunk egy tipológiai kísérlet, amely föltehetően több ponton kiegészíthető, módosítható. A három fő szempontot úgy lehet összefoglalni, hogy az első kérdéskör az illető nemzeti kisebbség létszámára, relatív nagyságára vonatkozik, a második térbeli, földrajzi elhelyezkedésére, a harmadik az identitásának a jellegére. Ami a nemzeti kisebbségek létszámát illeti, figyelembe vehető, mekkora népcsoportról van szó (abszolút szám), valamint az, hogy mekkora a relatív arányuk a szóbanforgó országban. így az abszolút létszám tekintetében elkülöníthetők azok a népcsoportok: a./ amelyek fél milliónál több lelket számlálnak (például a romániai magyarok, a bulgáriai törökök, a koszovói albánok, a horvátországi szerbek, a szlovákiai magyarok); b./ a 100-500 ezer főt kitevő nemzeti kisebbségek (a lengyelországi ukránok, a szerbiai magyarok, a magyarországi németek stb.); c./ a 20-100 ezer lelket számláló kisebbségek (a cseh-szlovákiai lengyelek, ruténok-ukránok; a szerbiai horvátok, a magyarországi szlovákok, az ausztriai szlovénok stb.); d./ szórvány kisebbségek, 20 ezer főnél kisebb népcsoportok (a lengyelországi litvánok, a magyarországi románok, a horvátországi olaszok stb.). A relatív számot figyelembe véve három csoport különíthető el. Az elsőbe az illető ország 10 %-át meghaladó arányú kisebbségi népcsoportok sorolhatók (például a szlovákiai magyarok, a horvátországi szerbek, a
