Irodalmi Szemle, 1992

1992/2 - KELÉNYI BÉLA: TAU (interú)

TAU

tartalmazza, hogy a létezés maga szenvedés. S a szenvedést meg kell szüntetni magunkban. Hogyha ez sikerül, s a létezés szomjától megszabadultunk, akkor eljuthatunk egy másik állapotba, ami lényegében nem definiálható. Végig a nirvána szót kerülgetem, de nem akarom kiejteni.

— S akkor amit most csinálsz, az nem a lélek, vagyis saját magad manipulálása? Mert végig olyasmi motoszkált bennem, ami arra jó, hogy megfogalmazhasd az átjutás vágyát. Mindig a másik oldalra.

• Igen, csak az benne a döbbenetes, és ezt élem át folyamatosan, hogy áttörhet az ember a saját testével is egy üveget, akár fizikai értelemben, akár képletesen, mégis lehet, hogy ugyanazon a helyen találja magát. Tehát ez néha úgy működik, mint egy tükör-csapda, és egy idő után én inkább nem az áttörésre összpontosítok, hanem arra, hogy hogyan lehet ezt a kettősséget egységként megjeleníteni.

— És ez a feszültségmező, amikor az oda—vissza összeér?... Innen hogyan lehet továbblépni?

• Nekem mindig ez volt a legfőbb problémám a művészettel, a hogyan tovább. Tehát mi az a pont, ahol már nem egy műalkotás..., azaz hogyan lehet levetkőzni a műalkotás elkészítésének a kényszerét. S ezt először az elhallgatásnak, az elnémulásnak a vágya mozgatta bennem, de ma már inkább az, hogy mindazt, amit a kifejezésre áldoztam, hogyan tudom a saját belső életemben, s akár az ebből kisugárzó gyakorlati életben is megvalósítani. Ezért igyekszem mindig olyan munkákat elkészíteni, amelyek annyira összefoglalják a gondolataimat, hogy úgy érezzem, azon már valóban nem tudok túllépni. Tehát nem egymás után következő kiállításokat csinálok, hanem mindig olyan munkákat, ami után már nem következehet más. Persze következik, mert az ember egy csomó mindent túlél, mert esendő, mert sokszor a legkisebb dolog is úgy fordítja ki magából, hogy végül is bebizonyosodik, olyan lineáris folyamat nincsen, amely magasabb szférába emel. Én azt hiszem, hogy éppen ez benne a fantasztikus, s én ezt úgy élem meg, hogy az életnek az egészen apró dolgai is olyan mély érzelmi töltést adnak a számomra, amit azelőtt soha nem bírtam volna elképzelni.

— Például?

• Például az, hogy ezeket a kereszteket talpfából készítettem. Utazás közben, a vonatablakon kinézve nagyon sokszor láttam az egymásra rakott talpfákat. Az én számomra mindig döbbenetes látvány volt, valami hatalmas erőt sugalltak, s egyszersmind kiszolgáltatottságot. A keresztútnál is ezt érzem. Egyrészt van a szenvedő ember a kereszten, másrészt van a győzedelmes kereszt, ami mindent magába szív, és sugároz is kifelé.

— De hiszen ez iszonyat! Akkor ez nem a szelídség szimbóluma, ez fegyver!