Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - KELÉNYI BÉLA: TAU (interú)
KELÉNYI BÉLA Úgy éreztem, hogy a TAU összefoglalja mindazokat a kiállításaimat, amiket eddig készítettem. Régóta foglalkoztat a kettősség, a dualitás elve, az egység és a kettősség viszonya, az azonosság és a másság, a pozitivitás és a negativitás, valaminek a megléte és hiánya. Tulajdonképpen itt is egy kettősség-motívumról van szó, a két lator keresztjére való utalásképpen próbáltam elkészíteni ezt a munkát. Természetesen elsődleges utalásképpen, belehelyezve egy olyan rendszerbe, ahol lényegében egy tükörszituáció képződik. Tehát az én számomra mindjárt azzal a kérdésfeltevéssel indul a dolog, hogy vajon meg lehet-e különböztetni a gonoszt, illetve nem is a gonoszt — ez rossz szó —, inkább a föld felé forduló, a földön maradó és elkárhozó bal latort, akiről Pilinszky egy csodálatosan szép kis novellájában azt írja, hogy meglóg a keresztről, szóval meg lehet-e különböztetni a bal latort a másiktól, akinek Jézus azt mondja, hogy még ma velem leszel a Paradicsomban. Vajon van-e köztük igazán különbség? Azt mondja az Újtestamentum, hogy ”és lön sötétség mintegy kilenc órakorig”. Én úgy érzem, hogy tulajdonképpen ebben a halál utáni sötétségben élünk, és — talán kicsit profánul kifejezve — még nem múlt el az a bizonyos kilenc óra. Mintha nem történt volna meg a feltámadás, mintha nem váltódtunk volna meg. Természetesen megtörtént a feltámadás és megváltódtunk, de ennek a kísértésével folyamatosan szembekerül az ember. — Nem biztos, hogy szerencsés dolog most megkérdezni, de a kereszt általi megváltásról nekem a Tao jutott az eszembe. Úgy tudom, a mártíromságot mint olyat a Tao elítéli. A taoisták szerint nem tartozik az emberi természethez. Na most ez hogyan áll össze benned? Ennyire kicserélődtek azok az érzelmi töltetek, amelyek eddig kötöttek? Persze lehet, hogy ez csupán sarkított megfogalmazás. Abban valóban van igazság, hogy ezen az egy ponton gyökeresen különbözik egymástól a kereszténység és a Kelet. A szenvedés általi megváltás nem eleme a keleti filozófiáknak. Buddha, mielőtt megvilágosodik, abbahagyja az aszkézist, ételt és italt vesz magához, és emiatt még a tanítványai is elhagyják. S csak miután felfrissítette magát és megpihent, következik be számára a megvilágosodás. Természetesen nem akarom a kettőt összemosni sem, de egyvalamit tudomásul kellett vennem: keleti embernek csak születni lehet. A keleti filozófiákat csak a mi sajátos elhivatottságunkat nem kikerülve próbálhatjuk megköze- líteni.Ez egy folyamatos harc az emberben: egyrészt adva van a számára, élje át újra és újra azt a szenvedést, amit Krisztus végigélt az emberiség megváltása során, másrészt pedig, hogy gyökeresen elvesse magát a létezést, s egy teljesen másfajta kategória felé, illetve — ahogy ők megfogalmazzák — se nem létezési, se nem nemlétezési állapot felé próbáljon közeledni. A buddhizmus első igazsága azt
