Irodalmi Szemle, 1992

1992/2 - GRENDEL LAJOS: Egy valóságos világ alapításának nehézségei (novella)

GRENDEL LAJOS

— A lapból semmi sem lesz — mondta rezignáltan Zümzüm. — De megalapíthatjuk a szabad emberek szektáját.

— Már megtörtént — mondta a Pondró. — És most visszamehetünk a pondrók közé.

Őzike nem ismerte a bodrogközi tájszavakat, és félénken megkérdezte a Pondrótól, hogy kik azok a pondrók. Tudatlanságát derültség fogadta. Csak a Pondró maradt komoly.

— De hogyan maradhatunk meg szabadnak abban a világban? — kérdezte.

— Nem veszítjük el egymást szem elől — mondta Pityu.

— Az nem sok.

— Szeretni fogjuk egymást.

— Jó vicc — mondta a Nyúl.

— Ha elmegyünk innen, újra be leszünk zárva — mondtam.

Amikor három nap hősies semmittevés után elhagytuk a menedékházat, megfogadtam, hogy bezártságunk emlékét úgy őrzöm majd, ahogy Zümzüm öregapja tanácsolta: nem hagyatkozom az emlékezetemre. Ezért, ha írok is valaha a Nyúl hosszúra sikeredett születésnapi bulijáról, mellőzöm a részleteket. Értelmezni pedig meg sem próbálom a történteket. Azt elvégzik helyettem a jövő méhében szunnyadó események. Úgyis ki vagyunk szolgáltatva a múlt szüntelen és kényszerű átértelmezésének. Tele szorongásokkal, de a vereség érzete nélkül tértünk vissza a látszatok világába. Jövőnk kiszámíthatatlannak látszott, de várakozásokkal töltött el. Éppen a jövőnk kiszámíthatatlanságát éltük meg szabadságként. A jövő meglepetéseket tartogatott a számunkra.

Az első, és mindjárt a legnagyobb meglepetésről Zümzüm gondoskodott. Néhány hónappal a Nyúl születésnapi bulija után, vándordiák múltjához híven, elhagyta az országot. Disszidálását kivétel nélkül árulásnak tekintettük. Sokáig én is meg voltam győződve róla, hogy soha többé nem látom viszont. Látszatéletünket a látszatok világában hamarosan alapjaiban rendítette meg a látszatok világának meglepetésszerű, gyors és vértelen összeomlása. Elhagyva a menedékházat, lefelé baktatva a hegyről a felázott, csúszós és sáros erdei úton, nem is sejtettem, hogy a látszatvilág összeomlásában a megfigyelőénél fontosabb szerep is jut majd nekem — rövid időre. A forradalom, amelynek eljövetelében a Pondró olyan állhatatosan hitt, egyik napról a másikra sodorta madártávlatba a végtelennek látszó jelent, de összekuszálta bennünk azt a látszatrendet is, amellyel a látszatvilág diktátumai ellen védekeztünk. A forradalom előbb fölszabadított, majd zavarba ejtett bennünket. Nem vettük észre, hogy az idő nekünk dolgozik, hogy a látszatvilágban is van mozgás, tehát idő is. A mozgások elrejtettsége becsapott bennünket.

Négynapos összezártságunkból hamarosan két házasság is sarjadt. Először Pityu és Puncus keltek egybe, később Molnár feleségül vette Marit. A nagy