Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - GRENDEL LAJOS: Egy valóságos világ alapításának nehézségei (novella)
Egy valóságos világ alapításának nehézségei szedte föl az ideérkezésük előtti napon, és mindjárt meg is szöktette a falujából. Puncus elmondta, hogy az ál-látszatemberek egy ideig igazi részvéttel babusgatták őt, és azzal vigasztalták, hogy bizony, a katonai szolgálat nem álarcosbál, és ahol lőnek, ott hullik a férgese, mert a forgács azért forgács és nem ajtófélfa. Sehogyan sem értették, hogy Puncus nem érti őket, pedig hát olyan logikus ez az egész. Molnár körmönfont konspirációs hazudozó volt, egy vidéki, sárból és szarból tapasztott művelődési ház igazgatója, a bölcsészeti tudományok kisdoktora. Éjjel háromkor, álmából fölverve, megoldott akármilyen differenciálegyenletet, de ha behívták vagy bevitték a rendőrségre, a kis szorzótáblát sem ismerte. Buta, szégyenlős vigyorral férkőzött be skizoid lányok, kielégítetlen özvegyek és ifjú anyák szívébe, de a lábtörlőn előbb tíz percig vakarta a bakancsa talpát. Pondró ezzel szemben egy bélyeggyűjtő állhatatosságával és monomániájával gyűjtötte a szamizdatokat, s ha nem a gatyájába rejtve csempészte át a határon, különféle kétes figurákat bérelt föl, ál- és valódi rockzenészeket, akik egy-egy pesti koncertre dugig gyömöszölődtek a nemzetközi gyorsvonatokon, ittak és hangoskodtak, provokálták a határőröket, és többségükben igen büdösek voltak. Pondró kitalálta az ál-ál-látszatember figuráját, s ez a figura már majdnem hasonlított a valóságos emberhez, viszont, sajnos, a valóságos látszatemberhez is. Oly tökéletesen kozmetikázta magát, hogy mimikrijével megtévesztette a látszatembereket és az ál-látszatembereket egyaránt. Az ál-látszatemberek látszatembernek tartották, a látszatemberek pedig veszélytelen ál-látszatembernek, akit szemmel kell tartani ugyan, de szerencsére majdnem olyan átlátszó, mint egy selyembugyi a látszatemberek szeretőinek az ágyékán. Pondró taktikájának a sikere mindig azon múlott, hogy mennyire tudta jelentéktelenné kicsinyíteni amúgy is elég jelentéktelen személyiségét. Puncus reggeli hisztériázásától eltekintve, bezártságunk tudatát fegyelmezetten viseltük. Délre, délutánra szorongásunk is enyhült. Valószínűleg azért, mert az egészséges ember szervezetét megalkotója úgy alkotta meg, hogy a felgyülemlett feszültséget egy határon túl, mindenféle titkos csatornákon át, elszivárogtassa. Az egészséges ember szervezete, úgy látszik, nem ismer elviselhetetlen feszültséget. Teherbírása határához érve szinte rohamosan enged az előbb még a csontjait összeroppantani srófolt abroncs. Felelőtlen, megindokolhatatlan megkönnyebbülés következik ezután. Bezártságunk első napjának második felére ez a felelőtlenség nyomta rá a bélyegét. A fordulatot Pityu és Puncus vezette be. Föltalálták a szerelmet, mint univerzális gyógyírt az abszolút reménytelen helyzetekre, mint az erre adható egyetlen lehetséges választ. Sürgősen kiközösítették magukat a társaságunkból, még csak azzal sem törődtek, hgy kulcsra zárják maguk után a bal oldali hálószobát. A felelőtlenség démonai tort ültek az első napon. Pityu és Puncus házasságkötésre és négy gyerek nemzésére szövetkeztek, s nagyszabású, magasröptű, de egyáltalán nem illuzórikus elhatározásuk megvalósításához haladéktalanul hozzáfogtak. Most, hogy a
