Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - GRENDEL LAJOS: Egy valóságos világ alapításának nehézségei (novella)
GRENDEL LAJOS tetszettünk a látszatembereknek. Még a jóindulatú látszatemberek is óvtak attól, hogy úgymond valami meggondolatlanságot kövessünk el, amivel csak árthatunk magunknak. Persze ők úgy gondolták, amivel nekik árthatunk, de ezt így sosem mondták ki. A jóindulatú látszatemberek mindig úgy tettek, mintha a védőszárnyukat terítenék ki fölénk, és állandóan sopánkodtak, hogy az ő védőszárnyuk milyen törékeny. Őszerin- tük mi egyebet sem tettünk, mint szünet nélkül aláaknáztuk a jóindulatukat, és veszélyeztettük a gerillaharcukat a látszatemberek ellen. Ezt a harcot ők mint látszatra látszatemberek vívták az igazi látszatemberek ellen, és Hegelre hivatkozva úton-útfélen hangoztatták, hogy a valóság nem más, mint a látszat látszata. Morgolódásukban volt egy szemernyi igazság. Megbízhatatlanok, kiszámíthatatlanok, szeszélyesek voltunk az ő szemükben. Meg felelőtlenek. Meg naivak. Meg romantikusok. Vegyük csak Zümzümöt. Őt egyébként a barátai vándordiáknak is hívták. De nem azért, mert városról városra járva koldult, hogy összekunyerálja a tandíjat. A tandíj a látszatvilágban ismeretlen fogalom volt. Hanem mert előbb a prágai egyetemen hallgatott négy szemesztert, aztán elvándorolt Pozsonyba, majd ugyanott a természettudományi karról átlépett a gyógyszerészetire, és most ismét elsőéves egyetemi hallgató volt, mint a korábbi ötéves terv elején. A látszatemberek nem kedvelték a munkaerővándorlást. Ennélfogva azt sem kedvelték, ha egy diák cikcakkban közlekedik az egyetemek között. De a látszatemberek ellen küzdő ál-látszatemberek sem kedvelték az ilyesmit. Amit Zümzüm művelt, az kimerítette a megbízhatatlanság minden ismérvét. Aki örökké változtatja a helyét és nem képes megvetni a lábát sehol sem, annak kétes céljai lehetnek. Az nem tudja, hogy mit akar. Az úgy viselkedik, mint a farkát kergető kutya. Zümzüm provokáló módon viselkedett másképp, mint a látszatemberek vagy akár az ál-látszatemberek. Hogy úgy viselkedett-e, mint egy valóságos ember, azt nem tudhatom, mivel nem tudom, milyen a valóságos ember. Egy látszatvilágban ugyanis nincsenek valóságos emberek. De Pityu egzisztenciája is valahol a látszatvilágon kívül gyökerezett. Vagyis a nagy semmiben. Annak is a kellős közepén. Pár mondatos epizódszerepeket sóztak rá. Aztán egy szép napon az igazgatója felszólította, hogy lépjen be a pártba. Ha megteszi, bejuttatja Pityut a színiakadémiára. Pityu kereken megtagadta, hogy belépjen a pártba. Igazgatója megdühödött, és továbbra is epizódszerepeket osztott ki neki. Megfenyegette Pityut, hogy kirúgja a színházból. De Pityut a szülei már előbb kirúgták, mivel Pityu szülei ál-látszatemberek voltak, és azt szerették volna, ha Pityuból is ál-látszatem- ber válik, és úgy fog harcolni ezentúl a látszatemberek ellen, hogy nagy ravaszul látszatembernek álcázza magát. Puncusnak a férjét vették el a látszatemberek. Zsenge lányként férjhez ment egy falujabeli surmóhoz, akit nemsokára behívtak katonának, és egy hadgyakorlaton tévedésből hasba lőttek. Puncus megözvegyült, idegösszeroppanást kapott, két évig gyászolta a férjét, azután pedig fűvel-fával összeállt, és kapitális kurva lett. Pityu
