Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - GRENDEL LAJOS: Egy valóságos világ alapításának nehézségei (novella)
GRENDEL LAJOS Puncus lecsapta a villáját a tányérra, és az ajtóhoz rohant. A következő pillanatban sarkig tárta a menedékház bejáratát. — Mit hülyéskedtek? Nyitva van! Nem látjátok? Közben sírásra görbült az ajka, és sehogyan sem értette, miért fordítja el róla mindenki közönyösen a tekintetét. Végül Pityu, a segédszínész vezette vissza az asztalhoz. Nemrég azon szórakoztunk még, hogy félresikerült az első közös éjszakájuk, mert Pityu berúgott, s amikor Puncus hozzábújt az ágyban, már javában húzta a lóbőrt. Reggel aztán mégis megtörtént a dolog, a fültanúk beszámolója szerint az új erőre kapott Pityu akaratából. Puncus most a vállára borulva itatta az egereket, Pityut pedig elhagyta az összes segédszínészi ripacstudománya. — De hát nyitva van — hüppögte Puncus, s gyermetegsége elsősorban a lányok ajkán fakasztott mosolyt. — Nem, kedvesem. Be vagyunk zárva — mondta Pityu. A lapalapítás ötlete Zümzümtől származott. Nekem is ő szók, hogy szállnék be a javaslataimmal, mivel öregebb és megfontoltabb vagyok náluk, vannak összeköttetéseim, ilyen meg amolyan tapasztalataim, és a többiek is szeretnék, ha ezeket megosztanám velük. A nagy cél érdekében, mondta, megbízható emberekből egy ki csapatot toborzott maga köré, elszánt harcosokat, akik az ördögtől sem félnek. Nekem tetszett Zümzüm ötlete, kihívást láttam benne. Kötelességemnek éreztem azonban, hogy figyelmeztessem vállalkozása kockázataira. Odakint, mondtam, tombol a szocializmus hóförgetege, míg idebent, a lelkűnkben, napról napra sápad a tűz, amely melegített. Zümzüm alaposan lehordott, defetistának nevezett, és elküldött az anyám kommunista valagába. Egy nap gondolkodási időt kértem. De már egy óra múlva a lakásán voltam azzal, hogy a kishitűségemet elűztem. Zümzüm megnyugodott, s mindjárt amúgy kapásból és félfordulattal vázolta jövőnket is. — Börtönbe fogunk kerülni. De nekem börtönbe jutni a meggyőződésemért kitüntetés. Remélem, te is büszke leszel rá. Eddig azonban a lap megalapításáról egy árva szó sem esett köztünk. Helyette kellemetlen közjátékok zavarták meg az oly kívánatos egyetértést. Első este Molnár, a vacsorát követően, Mari mellé telepedett le a társalgóban, s ez lehetett volna a véletlen műve is, vagy pedig a kényszerűségé, hogy már csak Mari mellett jutott neki hely. Ám az élet rendje nem ismeri a véletleneket. Én, a megfigyelő, tanúsíthatom, hogy Molnár megrendezte ezt a véletlent. Addig téblábolt a padok és a székek között, amíg aztán Mari mellett jutott neki hely. Amikor pedig Mari egy pillanatra fölcsapta a vaskályha fedelét, hogy szenet rakjon a tűzre, Molnár arca bíborszínben lángolt föl. Sóvárogva bámulta a fiatalasszony farát, s ez Mari férjének, a Nyúlnak is feltűnt. A Nyúl a fiú gúnyneve volt, nem emlékszem, ki tisztelte meg így először, annyi azonban bizonyos, hogy robusztus testében nem egy nyúl lelke lakozott, s igen hamar eljárt a keze. Az ő születésnapjára csődültünk össze az 1200 méter magasan épült